Ugrás a tartalomra

Emlékművet avatnak Miskolcon, az autósokat is érinti

Létrehozva
Megállási tilalom lesz Miskolcon emlékműavatás miatt.
Kép
térkép

Március 5-én, délután fél 3-kor emlékműavatási ünnepséget tartanak Miskolcon, a Hősök temetőjében. Az avatással összefüggésben megállási tilalom lép érvénybe a Laborfalvi Róza utca és Temető utca vonalában – tájékoztatta a minap.hu-t a városháza Sajtó-, Kommunikációs és Városmarketing osztálya.

Hozzátették: a korlátozásról a kihelyezett közúti jelzőtáblák tájékoztatják a közúti közlekedésben résztvevőket.

Közölték azt is, hogy a megállási tilalom március 4-én (szerda), az esti óráktól a március 5-ei (csütörtök) rendezvény végéig lesz érvényben.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.