Ugrás a tartalomra

Az üldözött nigériai keresztény egyház mutatkozik be a Világimanapon

Létrehozva
Március első péntekjén világszerte együtt imádkoznak az Ökumenikus Világimanapon a keresztény gyülekezetek, a gazdaságilag egyenlőtlen társadalmak legszegényebbjeiért, a leginkább kiszolgáltatottakért.
Kép
nigeriai_gyulekezet.jpg
Nigériai Keresztyén Nők Imanapi Bizottsága. Fotók: MEÖT

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) idén is megrendezi az Ökumenikus Világimanapot, amelynek liturgiáját ebben az évben a Nigériai Keresztyén Nők Imanapi Bizottsága készítette el személyes történetekkel, rájuk jellemző imádságokkal, énekekkel. Tehát az üldözött, de egyre gyarapodó nigériai egyház mutatkozik be. A rendezvény mottója Jézus Krisztust idézi: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek.” (Mt.11,28-30)

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a miskolci helyszínen is, március 6-án, pénteken, 17 órától, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Székházában, felekezetre, származásra és nemre való tekintet nélkül.

A legüldözöttebb keresztények

- Eleinte női világimanapként hirdették meg a programot, ami aztán kibővült. Akik előkészítik ezt az eseményt, mindig olyan keresztyének, akik érdemesek arra, hogy megismerje helyzetüket a világ. Nigériának ebben az évben azért kell különleges figyelmet kapnia, mert ma a világon a keresztényüldözés nagymértékben jelenik meg és a legveszélyeztetettebb terület éppen ez az ország és a nigériai keresztyének - nyilatkozta szerkesztőségünknek Hangóné Birtha Melinda szervező, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztora.

Kép
nigériai hívek. Fotó: MEÖT
Imádkozó nigériai asszonyok

Elmondta, a Nigériai Keresztyén Nők Imanapi Bizottsága abban erősíti meg az idei világimanapi füzetben a többi hívőt, hogy a keresztényüldözés valós probléma.

- Ez minden keresztyént arra kell, hogy sarkalljon, hogy imádkozzunk egymásért. A nigériai keresztyének hűsége és kitartása pedig mindannyiunk számára példa lehet, hiszen életveszélyes helyzetek állnak előttük nap, mint nap. Ugyanakkor minden nehézség ellenére is egyre erősödik Nigériában a kereszténység. Az idei mottó is arra utal, hogy a megnyugvás és a békesség Jézusnál található - hangsúlyozta a lelkipásztor.

Ősi elemek a vallásban

Hozzátette, a Világimanapon virtuális utazás keretében megismerkedhetünk magával az országgal, a szokásaikkal, ételeikkel és az ottani keresztény felekezetekkel. Nigéria népessége több mint 200 millió fő, akik több mint 500 különböző nyelvet beszélnek.

Kép
nigériai zenészek. Fotó: MEÖT
Nigériai zenészek

- Az országban az ősi keresztény elemek bizonyos értelemben bevonultak a helyi egyházi kultúrába, ami megnyilvánul a liturgiájukban, az énekeikben és például a ruházatukban. Mindez a nemzeti identitásukat is erősíti. Az ország déli részén erősebb a kereszténység, északon azonban jelen van az iszlám és jellemző a keresztényüldözés. Pusztán azért, mert valaki kereszténynek vallja magát, az életével fizethet. Előfordult olyan is, hogy keresztény családok iskolába siető gyermekeit elrabolták és fogva tartják, hogy a család tagadja meg a hitét és térjenek át a muszlim vallásra - részletezte Hangóné Birtha Melinda.

Meghívott vendégek:
Dr. Farkas Edina református kórházlelkész fogja bemutatni az országot, mert korábban három hónapot töltött Nigériában, misszióban és készül a következő évben is. Továbbá a Miskolci Egyetemről is jönnek keresztény nigériai hallgatók. A Lévay Kórus pedig a Világimanap imafüzetének dalait és más afrikai énekeket ad majd elő. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.