Ugrás a tartalomra

Miskolcon rendezik meg nyáron az ANIMA VERITÉ animációs alkotótábort

Létrehozva
Megnyílt a jelentkezés a Nemzeti Filmintézet (NFI) idei filmes táboraiba. A programok között kiemelt helyet kap az ANIMA VERITÉ alkotótábor, amelyet július 14. és 23. között rendeznek meg Miskolcon.
Kép
ANIMA VERITÉ alkotótábor Miskolcon.
ANIMA VERITÉ alkotótábor Miskolcon.

Az ANIMA VERITÉ tábor az animált dokumentumfilm műfajára koncentrál, különös figyelmet fordítva a papírkivágásos és a stop-motion technikákra. A programra 18 éves kortól várják a jelentkezőket. A műhelymunkát a sikeres animált dokumentumfilm, a Kék Pelikan alkotóival közösen szervezik, szakmai partnerként pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem működik közre.

A Nemzeti Filmintézet táborainak célja, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a filmes szakmák világába, kreatív alkotómunkában vegyenek részt, és szakmai mentorok segítségével fejlesszék készségeiket.

Az NFI a nyári időszakban több korosztálynak is kínál filmes programokat. A 11–14 évesek számára áprilisban rendezik meg a Filmes Falka tábort Budapesten, míg a 15–18 éves fiatalokat a Szerepcsere pályaorientációs filmes alkotótábor várja júliusban. A forgatókönyvírás iránt érdeklődők számára a Cinemira Junior Script Lab kínál workshopokat, a 18–35 éves korosztálynak pedig augusztusban szerveznek alkotótábort az uzsai Kerekerdőn.

A programsorozatot augusztusban a pedagógusoknak szóló Szerepcsere filmes tábor zárja Nógrád vármegyében.

A Nemzeti Filmintézet évek óta szervez pályaorientációs és közösségépítő filmes programokat; tavaly mintegy száz fiatal vett részt a kezdeményezésben.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.