Ugrás a tartalomra

Amatőr fiú kosárlabda vármegyei arany

Létrehozva
A Jezsu amatőr fiú kosárlabda csapata vármegyei aranyérmet szerezve bejutott a diákolimpia országos döntőjébe.
Kép
fiu-kosar_jezsu.jpeg
A csapat: Gyarmati Ádám, Madarász Áron, Orosz Balázs, Tamás Barnabás, Arató Dániel, Boda Dániel, Ónodi Dávid, Molnár Hunor, Illés Levente, Mikita Mátyás, Lenkovics Patrik, Bihary Roland, Szabó Tamás, Szauervein Zsombor. Fotó: jezsu.hu

A csapatot felkészítő Meleg Nikolett tanárnő, testnevelő beszámolója szerint, a 2025/2026 tanévben elindultak az V.-VI. korcsoportos amatőr fiú kosárlabda diákolimpián. Tizenkét lelkes 12. évfolyamos tanuló vágott neki a városi fordulóknak, majd idővel bővült a csapat.

- Nyolc mérkőzést játszottunk négy különböző csapattal. Az első három mérkőzésen a szerencse nem állt mellénk, mivel egylabdás mérkőzéseket vesztettünk el. Azután megszakadt a rossz sorozat és a nyolcból négy párharcot megnyertünk. Ezzel a csoport harmadik helyét vívtuk ki, így keresztjátékot játszottunk a másik csoport második helyezett csapatával. Ezen a fordulón múlt a vármegyei döntőbe jutás, paprikás hangulattal, kiélezett mérkőzéssel, de sikerült kvalifikálni magunkat - mondta.

- A vármegyei döntőt február 25-én rendezték, ahol először a házigazdával a Berzeviczy Gergely Technikum csapatával mérkőztünk. Nagyon izgalmas, szoros ki-ki mérkőzés volt, de a fiúk szívüket lelküket beletéve nyerni tudtak. Így már a döntőben a Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium csapata ellen az országos döntőért harcoltunk. Ezen a mérkőzésen is sikerült nyernünk, ezzel a dobogó legfelső fokára állva, aranyéremmel a nyakunkban térhettünk haza - tette hozzá.

Az országos döntőt március 20-22 között Miskolcon rendezik a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban, ahol a Jezsu lány csapata is versenyezni fog.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.