Ugrás a tartalomra

Műhelykonferenciát tartottak a Tanítsunk Magyarországért programról a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Műhelykonferenciát rendeztek a Tanítsunk Magyarországért programról a Miskolci Egyetemen szerdán. Az eseményen a program alapítói és a kezdeményezésben részt vevő 26 egyetem képviselői tekintették át az eddigi tapasztalatokat, valamint a projektben rejlő további lehetőségeket.
Kép
Tanítsunk
Fotók: Mocsári László

A konferenciát Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, egyben a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Beszédében felidézte, hogy amikor a program elindult, mindössze négy felsőoktatási intézmény vett részt benne, köztük a Miskolci Egyetem is.

A rektor kiemelte: a kezdeményezés a hazai pedagógia egyik „gyöngyszeme”, és a felsőoktatási intézmények úgynevezett harmadik missziós szerepének is fontos példája. Hangsúlyozta, hogy a programot azért hozták létre, hogy segítsenek azoknak a gyerekeknek, akiknek az élet nem mindig a napos oldalát mutatja meg, és akik számára nem magától értetődő a könyvtár- vagy koncertlátogatás lehetősége. Olyan településekről és iskolákból érkeznek, ahonnan kitörni sokkal nehezebb, mint más helyeken.

Kép
Tanítsunk

Mint fogalmazott, Miskolcon – az ország egyik leghátrányosabb helyzetű vármegyéjének központjában – ez különösen fontos feladat. Az egyetem ezért számos olyan programot és kutatást indított, amelyekben szociológusok, szociális munkás hallgatók és kutatók vizsgálják a társadalmi felzárkózás lehetőségeit.

Köszöntőt mondott György László kormánybiztos is, aki beszédében a program jelentőségét és az elmúlt időszak eredményeit hangsúlyozta. Mint mondta, a programban a kapcsolat nem csupán cél, hanem maga a módszer: az egyetemisták mentoráláson keresztül kapcsolódnak az általános iskolás diákokhoz. A cél, hogy a fiatalok számára a nagy lépések kisebb, elérhető lépcsőfokokra bomoljanak: szakmát szerezzenek, továbbtanuljanak, és később a munkaerőpiacon is megállják a helyüket.

Kép
Tanítsunk

A megnyitót követően a résztvevők műhelymunkák keretében folytatták a szakmai egyeztetéseket. A „TM World Café” elnevezésű műhelybeszélgetések során többek között a mentorprogram tapasztalatait, a hallgatói részvétel erősítésének lehetőségeit, valamint a jövőbeli fejlesztési irányokat vitatták meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.