Ugrás a tartalomra

Zöld jövőt építettek az óvodások

Létrehozva
Mesés, zöld városrészeket bemutató alkotásokkal neveztek a miskolci óvodai csoportok a „Varázslatos zöld Miskolc” makettversenyre. A pályázat célja az volt, hogy a legkisebbek szemszögéből mutassa meg, milyen lehet egy természetközeli, fenntartható jövő a városban.
Kép
makett_ovoda_varoshaza_20260311-ot_14.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A korábbi, nagy sikerű hóépítményverseny után ezúttal térbeli maketteket vártak a szervezők. Az alkotásoknak egy fantáziadús, növényekkel, virágokkal és erdőkkel körülvett városrészt kellett megjeleníteniük, épületekkel, parkokkal, utcákkal és zöld megoldásokkal. Fontos feltétel volt az is, hogy a maketteken Miskolc valamely jellegzetes látványossága is megjelenjen, valamint, hogy az alkotások újrahasznosítható anyagok felhasználásával készüljenek.

Radomszki Levente, a Miskolci Fejlesztési Központ ügyvezetője elmondta: a kezdeményezés kapcsolódik ahhoz a törekvéshez, hogy Miskolc elnyerje az Európa zöld fővárosa címet.

– A fenntarthatóság nemcsak a felnőttek dolga, hanem a gyerekeké is. Ezért találtuk ki a makettversenyt, amelyre kilenc óvodai csoport jelentkezett. Kettő lett a nyertes, de minden résztvevő kapott ajándékot – fogalmazott.

Hozzátette: a pályaműveknek elsősorban azt kellett bemutatniuk, hogyan látják a gyerekek Miskolcot, és szerintük milyen zöld fejlesztésekre lenne szükség.

Kép
makett

– Nagyon ötletes alkotások születtek, amelyek döntően újrahasznosított anyagokból készültek. A gyerekek sokszor olyan megoldásokat mutattak, amelyek a felnőttek számára is inspirálóak – mondta.

A nyertes makettek a Városház tér környékén is megtekinthetők, a díjazott csoportok pedig többek között bábszínházi belépőt és állatkerti kirándulást nyertek.

A MIÓVI József úti Tagóvoda teljes közössége összefogott a pályázatra. Kőszegi Beáta Andrea igazgató szerint a fenntarthatóság fontos része pedagógiai programjuknak.

– A „Kerekvilág” programunkban kiemelt szerepet kap a környezettudatosság. Amikor megláttuk a pályázatot, az egész óvoda részt vett a munkában: pedagógusok, dajkák, mindenki. Szinte két nap alatt elkészült a makett – mondta.

Az alkotáson Miskolc legismertebb nevezetességei is megjelentek, többek között a diósgyőri vár, a vízesés, a Palotaszálló és a libegő. A gyerekek aktívan részt vettek a tervezésben és a kivitelezésben is.

Kép
makett

Egy másik pályázó, a MIÓVI egyik csoportja a János Pál pápa teret és a Szinva-patak környezetét jelenítette meg. Kerekesné Ádám Ágnes óvodapedagógus elmondta: számukra a természetközeli nevelés a mindennapok része.

– Rendszeresen járunk ki a térre a gyerekekkel, figyeljük az évszakok változását és a patak élővilágát. A makettbe is ezeket az élményeket építettük be, természetes anyagok felhasználásával – mondta.

Az alkotást az óvoda előterében is kiállították, ahol a szülők is megtekinthették.

A verseny szervezői szerint a pályázat nemcsak kreatív feladat volt, hanem lehetőség arra is, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg a környezetvédelem és a fenntarthatóság jelentőségével.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.