Ugrás a tartalomra

Családbarát elismerést kapott a miskolci Zrínyi gimnázium

Létrehozva
A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium elnyerte a „Családbarát Köznevelési Intézmény” címet, amelyet a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány ítélt oda az iskolának.
Kép
Családbarát elismerést kapott a miskolci Zrínyi gimnázium
Családbarát elismerést kapott a miskolci Zrínyi gimnázium

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium honlapján írták: „az elismerés számukra nem csupán egy cím, hanem megerősítés: jó úton járnak abban a szemléletben, amely a bizalomra, az együttműködésre és az egymás iránti figyelemre épül.

Hozzátették, az iskola számára „a családbarát működés nem külön program, hanem a mindennapok természetes része – a pedagógiai munkában, a közösségi életben és a munkahelyi kultúrában egyaránt.

- Külön öröm volt számunkra, hogy a pályázat során sok szülői ajánlás és a kollégáktól pedig számos támogató visszajelzés érkezett. Ezek a gondolatok hitelesen tükrözték azt az összetartó, értékalapú közösséget, amelyet együtt építünk - hangsúlyozták.

A gimnázium vezetése köszönetét fejezte ki a diákoknak, pedagógusoknak és a szülőknek a bizalomért és az együttműködésért. Mint hangsúlyozták: az elnyert cím közös siker, amely jól tükrözi a közösség erejét és elkötelezettségét a támogató, családbarát légkör kialakítása mellett.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.