Ugrás a tartalomra

Egyhónapos szünet után folytatják

Létrehozva
A DVTK HunTherm több hetes szünetet követően játszik bajnokit. A bajnoki rájátszásban a Vasast fogadja a DVTK HunTherm.

A női kosárlabda NB I-ben szerdán este megkezdődött a rájátszás, a negyeddöntős párharcok közül hármat rendeztek, és mindenütt az esélyesebb, a házigazda csapat nyert. A két győzelemig tartó csaták első felvonásain az NKA Universitas Pécs, a Sopron Basket és a Tarr KSC Szekszárd bizonyultak jobbnak, és ezzel előnyt szereztek a visszavágókra.
A DVTK HunTherm a Vasas Akadémia együttese ellen küzd az elődöntőbe jutásért, az első meccset ma, vagyis csütörtökön 17:00-tól játsszák Miskolcon, a DVTK Arénában, míg a második találkozóra szombaton 18:00-tól a fővárosban kerül sor.

Kép
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 68-58
Újra hazai pályán láthatják a szurkolók a DVTK HunTherm csapatát. Fotó: Mocsári László

Videózással kezdett a DVTK HunTherm

A csapatok egy hónapos szünet után lépnek pályára, ugyanis a magyar válogatott világbajnoki selejtezője miatt nem rendeztek bajnoki meccseket. A rájátszás érdekessége az, hogy a negyeddöntős párharcok után ismét megszakad a meccsek sorozata, mert 3x3-as világbajnoki selejtezőket is rendeznek, és az elődöntők április 18-án kezdődnek. Mindez azt is jelenti, hogy hét hét alatt 2 vagy 3 bajnokit játszanak a csapatok…
– Edzőmeccsekkel próbáljuk majd áthidalni azt az időszakot, ami a negyeddöntő után következik, de meg kell mondjam iszonyatosan nehéz lesz élesen tartani a játékosokat – mondta Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője, majd így folytatta: – A válogatottnál járt játékosoknak óriási igénybevételük volt, nem csak Aho Ninának és Lelik Rékának, hanem Toman Petrának is, aki bár kevesebbet játszott, de ugyanúgy felkészült a meccsekre, az egész világbajnoki selejtezőre. A közös munkát a DVTK HunTherm csapatánál hétfőn kezdtük újra, az alapszakasz utolsó meccsének a Sopron Basket elleni mérkőzésnek a videózásával, mert azon az összecsapáson sok értéket mutattunk. Sok minden mentünk keresztül az évad első részében, voltak gondjaink, sok hiányzónk volt, és az Euroliga szereplésünk sem a tervek szerint sikerült, de mindezek ellenére a bajnoki alapszakaszban csak egyszer kaptunk ki. Emiatt is nagyok az elvárások velünk szemben, és nekünk is magunkkal szemben. A Pécs, a Sopron, a Szekszárd is kemény ellenfél lehet, de korai még erről beszélni, be kell jutni a négy közé. A rájátszásban ugyanazt akarjuk, mint a legjobb csapatok, bajnokságot akarunk nyerni. Sok mindent elértünk a csapattal az elmúlt években, és most is az a cél, hogy hozzuk ki magunkból a maximumot.

Kép
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 68-58
Völgyi Péter (balra) a Vasas ellen vezetheti harcba a DVTK HunTherm együttesét. Fotó: Mocsári László

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.