Ugrás a tartalomra

Sikerélmény minden gyereknek – SNI tanulók vetélkedtek Miskolcon

Létrehozva
Általános iskolák 1-8. osztályos, sajátos nevelési igényű (SNI) tanulói számára szervezte meg a „Siker Neked Is!” városi versenyt pénteken a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola. A megmérettetésre több száz nevezés érkezett.
Kép
"Siker Neked Is!" - verseny SNI tanulóknak
„Siker Neked Is!” verseny Miskolcon. Fotó: Mocsári László

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a „Siker Neked Is!” elnevezésű városi versenyt a Katowice utcai Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola. A program hiánypótló céllal jött létre.

– Kiemelt célunk, hogy versenyzési lehetőséget és sikerélményt biztosítsunk azoknak az SNI tanulóknak, akik valamiben tehetségesnek érzik magukat, vagy egyszerűen csak szeretnék kipróbálni magukat, de a hagyományos tantárgyi versenyeken nem indulhatnak – mondta Simon Éva igazgató.

Kép
"Siker Neked Is!" - verseny SNI tanulóknak
Többféle versenyszámban mérhették össze tudásukat a gyerekek. Fotó: Mocsári László

Versmondás, rajzverseny, akadálypálya és kvízjáték

A gyerekek több kategóriában mérhették össze tudásukat: versmondásban, rajzversenyen, akadályversenyen és csapatversenyben is, amely egy izgalmas kvízjáték volt. A rendezvénynek minden évben van központi témája, amely idén a színházi világnaphoz kapcsolódva a színház volt.

– Olyan kötelező műveket választottunk, amelyeket a gyerekek a bábszínházban, a miskolci színházban vagy tanulmányaik során már megismerhettek. A vers- és prózamondó versenyen ezekből idéztek, a rajzversenyen pedig díszleteket, jeleneteket vagy szereplőket ábrázoltak. Digitális és hagyományos akadályversenyeket is szerveztünk. Valamint készültünk egy csapatversennyel, ahol a Miskolci Nemzeti Színház történetéhez kapcsolódó kvízben mérhették össze tudásukat, a tét pedig csokoládé volt – tette hozzá az igazgató.

A „Siker Neked Is!” egyedülálló verseny

A „Siker Neked Is!” mára a régió egyik legnagyobb jelenléti versenyévé nőtte ki magát: idén 196 nevező és közel 340 nevezés érkezett. A kezdeményezés országosan is egyedülállónak számít.

Preview Image
"Siker Neked Is!" - verseny SNI tanulóknak. Mocsári László galériája.

Az eseményt Miskolc városa, a Miskolci Tankerületi Központ és a Miskolci Kulturális Központ is támogatta.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.