A találkozó helyi sporttörténeti jelentőségét az adta, hogy a miskolci
férfi kosárlabdázás történetében ez volt az első hivatalos mérkőzés a DVTK Arénában, ahová a MEAFC költözött át az egyetemi körcsarnokból.
Peka Bau-MEAFC Wolves – Jászberényi KSE 77–86 (19–29, 12–19, 24–23, 22–15)
Miskolc, DVTK Aréna, 600 néző. V.: Rózsavölgyi, Szőts, Korompai.
A miskolciak legjobb dobói: Gadus 19/6, Radics 16, Kékesi 12/6.
Kikaptak a Farkasok
Ez is érdekelhet
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.