Ugrás a tartalomra

Itt az oltási időszak: a kutyák védelme a tét

Létrehozva
A tavaszi időszakban ismét aktuálissá válnak a kutyák kötelező és ajánlott védőoltásai – a szakemberek szerint nem érdemes halogatni, hiszen több veszélyes betegség is megelőzhető a rendszeres oltásokkal.
Kép
kutyak_tavaszi_oltasa_20260407-ot_08.jpg
Figyeljünk a kutyáink egészségére. Fotó: Osztie Tibor

Dr. Kiss Daniella Panna, a Miskolci Állatkórház állatorvosa kiemelte: a legfontosabb a veszettség elleni oltás, amely jogszabály szerint is kötelező minden kutya számára évente.
– Ennek különösen nagy jelentősége van, hiszen a közelben már megjelent a veszettség, így valós veszélyről beszélhetünk – fogalmazott.
Bár Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében egyelőre nem igazoltak eseteket, a szakember szerint a megelőzés kulcsfontosságú. A veszettség súlyos, idegrendszeri tünetekkel járó betegség, amely nemcsak az állatokra, hanem az emberre is veszélyes lehet.

A kötelező oltás mellett ajánlott a kombinált vakcina is, amely több fertőző betegség ellen nyújt védelmet.
– A szopornyica, a parvovírus vagy a fertőző májgyulladás mind rendkívül veszélyes betegségek, amelyek súlyos szövődményeket okozhatnak – tette hozzá az állatorvos.

Kép
kutyak_tavaszi_oltasa_20260407-ot_12.jpg

A tünetek sok esetben általánosak – levertség, láz, hányás vagy hasmenés –, ezért a betegségek felismerése nem mindig egyértelmű. Éppen ezért kiemelten fontos a megelőzés, hiszen a kezelések sokszor hosszadalmasak és megterhelők az állatok számára.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak az oltásokra kell figyelni tavasszal. Az enyhe tél miatt a kullancsok száma jelentősen megnőtt.

– Az idei évben különösen sok kullancsos esettel találkozunk, a védekezést pedig sok gazdi túl későn kezdi el – mondta.
A kullancsok több súlyos betegséget is terjeszthetnek, például babeziózist, Lyme-kórt vagy anaplazmózist, amelyek akár életveszélyesek is lehetnek.

Kép
kutyak_tavaszi_oltasa_20260407-ot_10.jpg

A szakemberek szerint tehát a tavaszi időszakban kiemelten fontos a felelős állattartás: a gazdiknak érdemes időben gondoskodniuk a kötelező oltásokról, az ajánlott vakcinákról, valamint a paraziták elleni védekezésről is.
A legfontosabb üzenet egyszerű: a megelőzés nemcsak a kutyák egészségét védi, hanem a gazdik biztonságát is szolgálja.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.