Ugrás a tartalomra

Virágültetéssel ünnepelték a könyvtárosok világnapját az egyetemen

Létrehozva
Április tizennegyedike a könyvtárosok világnapja, ennek apropóján hétfő délután tavaszi díszbe öltöztették a Miskolci Egyetemi Könyvtár előtti teret.
Kép
virágültetés
Fotók: Mocsári László

Virágültetéssel, papírvirágfestéssel és növénycserével várták az olvasókat hétfőn délután a Miskolci Egyetemi Könyvtárban. Az intézmény tavaly indította el ezt a kezdeményezést, mert fontosnak tartják, hogy a könyvtárhasználók figyelmét is felhívják a környezetvédelem és a fenntarthatóság fontosságára, amely az egyetem zöld programjának is része.

Ezért gondolták úgy, hogy a mai napot a virágosításnak szentelik, és a Campus Botanicus néven futó növénycserebere programmal, valamint egy kis kézműveskedéssel, papírvirágok készítésével is kiegészítik. Erre invitálták az olvasóikat is, hogy így ünnepeljék együtt a könyvtárosok napját, amely nem csak a könyvtárosokról szól, hanem az olvasókról is, hiszen a könyvtár csak velük élő igazán.

Kép
virágültetés

Paurer Erika, a Miskolci Egyetemi Könyvtár könyvtárosa elmondta, a hétfői akcióval egyszerre szerették volna felhívni a figyelmet a könyvtárosok világnapjára, amely április 14-én lesz, és az olvasókkal együtt megszépíteni a könyvtár bejárata előtti teret. Ezért hirdették meg a virágültető programot.

- Elkötelezettek vagyunk, mint ahogy az egész egyetem is, a zöld szemlélet mellett. Ez szerintem ma már az élet minden területén nagyon fontos. Ebbe a gondolkodásba illik bele a mai virágültetés is, amivel szebbé tesszük a környezetünket. Ezen kívül, a növénycsere mellett, lehetőség van egy kicsit alkotni is, vannak mindenféle olajfestékeink, temperáink, amelyekkel az érdeklődők virágokat festhetnek, amiket aztán elvihetnek magukkal, hogy díszítsék a saját környezetüket – osztotta meg a könyvtáros.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.