Ugrás a tartalomra

Karrierindítás testközelből: cégek és hallgatók találkoztak a BOKIK-Pont rendezvényen

Létrehozva
A régió meghatározó vállalatainak képviselői és a Miskolci Egyetem hallgatói találkoztak kedden a BOKIK-Pont rendezvényen, ahol a pályakezdő fiatalok első kézből kaphattak képet a munkaerőpiaci lehetőségekről és elvárásokról. Az esemény célja az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a gazdasági szereplőket és az egyetemistákat, valamint gyakorlati tudással segítse a karrierindítást.
Kép
BOKIK pont
Fotók: Mocsári László

A programnak a Miskolci Egyetem adott otthont, ahol a résztvevőket egy átfogó, több blokkból álló szakmai nap várta. A rendezvény nyitányaként munkaerőpiaci kitekintést hallhattak a diákok, majd a térség legnagyobb foglalkoztatói – köztük a FUX Zrt., az Ongropack Kft., a MOL Petrolkémia és a Bosch Kéziszerszámgyár – rövid, 10 perces előadásokban mutatták be működésüket, valamint a hallgatók számára kínált karrierlehetőségeket és elvárt kompetenciákat.

Lengyel Norbert, az Ongropack Kft. HR specialistája a Miskolc Televíziónak kiemelte: fontos számukra, hogy közvetlen kapcsolatot építsenek a hallgatókkal, és bemutassák a duális képzési, illetve gyakornoki programjaikat, hogy a fiatalok tisztában legyenek a lehetőségeikkel.

Kép
BOKIK pont

A rendezvény a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és az egyetem együttműködésében valósult meg. A szervezők célja az volt, hogy a hallgatók valós képet kapjanak arról a gazdasági környezetről, amelyben később elhelyezkednek, és hogy milyen készségekre lesz szükségük a munka világában.

A program egyik kiemelt eleme a kerekasztal-beszélgetés volt, ahol fiatal szakemberek és vezetők osztották meg saját karrierútjuk tapasztalatait. A szervezők tudatosan olyan résztvevőket hívtak meg, akik közelebb állnak a hallgatók élethelyzetéhez, így a beszélgetés közvetlenebb és inspirálóbb lehetett.

Kép
BOKIK pont

A délután folyamán párhuzamos workshopok segítették a résztvevőket a felkészülésben: szó volt önéletrajzírásról, LinkedIn-profil optimalizálásról, álláskeresési stratégiákról, interjútechnikákról, sőt a startup világban rejlő karrierlehetőségekről is. A gyakorlati szemléletet erősítette a CV Check pont, ahol egyéni visszajelzést kaptak a hallgatók, valamint a gyorsinterjúk, amelyek szimulált helyzetekben készítették fel őket az állásinterjúkra.

Masa Beáta, a kamara koordinációs vezetője elmondta: az esemény egyik fő törekvése az volt, hogy a hallgatókhoz közelebb álló, hiteles példákon keresztül mutassák be a karrierlehetőségeket, és olyan témákat válasszanak, amelyek valóban megszólítják a fiatalokat.

A program kötetlen networkinggel zárult, ahol a résztvevők személyes kapcsolatokat is építhettek a cégek képviselőivel. A szervezők szerint az ilyen alkalmak kulcsszerepet játszanak abban, hogy a hallgatók magabiztosabban és tudatosabban lépjenek ki a munkaerőpiacra.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.