Ugrás a tartalomra

Ráncfelvarrással tér vissza a Kézműves Kupa Miskolcon

Létrehozva
Huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Kézműves Kupát, amely az ország egyik legnagyobb szépészeti versenye.
Kép
Tavaly is nagy siker volt a látványos Kézműves Kupa Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor

Az idei esemény több újdonsággal is várja a résztvevőket és a látogatókat, a szervezők célja pedig az, hogy a rendezvény ismét a régi fényében tündököljön. A megújulás ötlete Mohácsi Gábortól, a BOKIK egészségügyi szolgáltató osztályának elnökétől indult, aki szerint fontos volt új lendületet adni a nagy múltra visszatekintő eseménynek.
– Ez a rendezvény nagyon-nagyon miskolci, és egy kicsit már ellaposodott. A cél az volt, hogy megmutassuk: ennek most is van ereje – fogalmazott.

A Kézműves Kupa hosszú évek óta komoly szakmai ranggal bír. Jantek Tamás, a Barber Shop Miskolc tulajdonosa szerint a verseny nemcsak helyi, hanem országos szinten is ismert.
– Ennek mindig nagyon nagy presztízse volt. Aki a szakmában mozog, az pontosan tudja, mit jelent itt helyezést elérni – mondta.
Az idei „ráncfelvarrás” leginkább abban mutatkozik meg, hogy a szervezők kilépnek a szűk szakmai keretek közül, és szélesebb közönséget is megszólítanak.

– Szerettük volna, ha nem csak a szakmának szól, hanem egy családi rendezvény is lesz – hangsúlyozta Mohácsi Gábor.

Kép

Ennek megfelelően a verseny mellett számos kísérőprogrammal készülnek: lesz kézműves kiállítás, street food, gyerekeknek szóló foglalkozások és látványos elemek is, például LED-fal és zenei programok. A cél, hogy a látogatók ne csak nézőként, hanem élményként is megéljék az eseményt.

A versenyen a szépészeti szakmák széles spektruma képviselteti magát.
– A fodrászat továbbra is hangsúlyos, de a borbély kategória is egyre erősebb. Emellett lesznek női és férfi versenyszámok, valamint körmös, kozmetikus és pillás kategóriák is – sorolta Jantek Tamás.

A megmérettetésen tapasztalt szakemberek és diákok egyaránt indulhatnak, ugyanakkor külön értékelik őket, hogy a verseny igazságos legyen. A legnépszerűbb kategóriák továbbra is a hajvágás és styling területek, ezek telnek be a leggyorsabban. A szervezők szerint a rendezvény a fiatalok számára is fontos lehetőség. Nemcsak szakmai megmérettetésről van szó, hanem kapcsolatépítésről és pályaorientációról is.
– Itt akár már helyben elindulhat egy-egy együttműködés egy tanuló és egy szakmai partner között – emelte ki Jantek Tamás.

Kép

A Kézműves Kupa nemzetközi szinten is ismert, külföldi nevezők is érkeznek, ami tovább erősíti Miskolc helyét a szépészeti térképen.
– Ez már rég nem egy határok közé szorított dolog, a szakma nemzetközi szinten is összekapcsolódik – tette hozzá.

A versenyzők minden kategóriában dobogós helyezésekért indulhatnak, de a szervezők szerint a díjak is komoly motivációt jelentenek, hiszen a támogatók értékes nyereményeket ajánlottak fel.

A rendezvényt április 25-én, szombaton tartják a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumban, ahol reggeltől délutánig várják az érdeklődőket. A szervezők bíznak benne, hogy a megújult Kézműves Kupa nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is vonzó program lesz.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.