Ugrás a tartalomra

Véradásra hívták az egyetemistákat Miskolcon

Létrehozva
Idén tavasszal ismét elindult a Felsőoktatási Véradó Hetek országos programsorozat, amelyhez a Miskolci Egyetem is csatlakozott. A március 16. és május 16. között zajló kampány célja, hogy véradásra ösztönözze a felsőoktatásban tanuló fiatalokat és az intézmények dolgozóit.
Kép
veradas_az_egyetemen_20260415-ot_06.jpg
Tavasszal ismét elindult a Felsőoktatási Véradó Hetek országos programsorozat, amelyhez a Miskolci Egyetem is csatlakozott. Fotó: Osztie Tibor

A kezdeményezést az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közösen szervezi. A két hónapon át tartó programsorozat a teljes tanévet felölelő Felsőoktatási Véradóverseny egyik kiemelt időszaka, amely során az intézmények között verseny is zajlik: az nyer, amely a nappali hallgatói létszámához képest a legtöbb véradót mozgósítja. A győztes elnyeri a Magyar Vöröskereszt által alapított Bátorság-díj Véradásért elismerést.

A miskolci eseménynek április 14-én és 15-én a Miskolci Egyetem főépületének oszlopcsarnoka adott otthont, ahol délelőtt 9:30 és 13:30 között várták a véradókat. A lehetőséggel hallgatók és egyetemi dolgozók egyaránt élhettek, sokan pedig nem először csatlakoztak az akcióhoz.

„Évente kétszer szoktam vért adni, szeretnék segíteni azoknak, akiknek szükségük van rá” – mondta Papp Bence a Miskolc Televíziónak, aki rendszeresen részt vesz az egyetemi véradásokon. Hozzátette: családi indíttatásból kezdett vért adni, és azóta is fontos számára a segítségnyújtás.

Kép
veradas_az_egyetemen_20260415-ot_01.jpg

Nemcsak a hallgatók, hanem a dolgozók körében is sok a visszatérő véradó. Volt, aki több év kihagyás után tért vissza: „Nagyon nagy szükség van a vérre, és az ember nem tudhatja, mikor kerül olyan helyzetbe, hogy szüksége lesz rá” – fogalmazott Tomkóné Nyiri Katalin.

A szervezők hangsúlyozzák: nemcsak az egyetemen megrendezett alkalmak számítanak bele a versenybe. Az ország bármely pontján leadott véradás hozzájárul az intézmény eredményéhez, ha a véradó regisztrációkor megjelöli, hogy a Miskolci Egyetemhez tartozik.

„Ez egy kiemelt kampányidőszak, amely során minden hallgatót és egyetemi dolgozót várunk” – emelte ki Molnár Marietta, a Magyar Vöröskereszt vármegyei véradásszervező koordinátora stábunknak.

A programsorozat idén is nyereményjátékkal zárul: a résztvevők fesztiválbelépőket nyerhetnek több rendezvényre, emellett laborvizsgálati csomagokat és egy kerékpárt is kisorsolnak a véradók között.

A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ-kártya és lakcímkártya szükséges. A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, hiszen egyetlen véradás akár három ember életét is megmentheti.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.