Ugrás a tartalomra

Szalagkorlátnak hajtott egy autó az M30-ason, torlódásra kell számítani

Létrehozva
Baleset történt csütörtök reggel az M30-as autópályán, az M3-as felé vezető oldalon, a miskolci tengelysúlymérő állomás közelében.
Kép
kamion_baleset_m3_131111_ja.jpg.webp
Baleset történt az M30-ason. Fotó: illusztráció/Juhász Ákos

Egy személygépkocsi – feltehetően figyelmetlenség miatt – a 38-as kilométernél a szalagkorlátnak ütközött. A mögötte haladó jármű már nem tudta elkerülni az ütközést, és bele is koccant az előtte haladó autóba – tájékoztatott Zupkó Jázmin rendőr őrmester, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az eset nem sokkal 7 óra előtt történt, a helyszínen jelenleg is dolgoznak a hatóságok. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban anyagi kár keletkezett.

A munkálatok idejére a belső sávot lezárták, így a forgalom félpályán halad, torlódásra kell számítani az érintett szakaszon.

A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel vezessenek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.