Ugrás a tartalomra

A tét immár a döntőbe jutás

Létrehozva
A DVTK HunTherm az újdonsült Magyar Kupa-győztes, a Sopron Basket ellen harcol a bajnokságban. Hazai környezetben kezdi a csatát a DVTK HunTherm.

Három hét szünet után folytatódik a női kosárlabda NB I rájátszása. A bajnoki idény azt követően szakadt meg, hogy a csapatok lejátszották a negyeddöntőket, amelynek során a DVTK HunTherm a Vasas Akadémia együttesét búcsúztatta, a két nyert meccsig tartó csatát két győzelemmel abszolválva: március 26-án hazai környezetben 85-43-ra páholták el a fővárosi gárdát, idegenben pedig 75-41-re bizonyultak jobbnak náluk.
A negyeddöntő után azért jött egy hosszabb szünet a bajnokságban, mert a magyar női 3x3-as kosárlabda válogatott világbajnoki selejtezőt játszott, amelyet sikerrel vívtak meg, így nemzeti együttesünk ott lesz a júniusi vb-n.
A háromhetes szünetben a DVTK HunTherm a bajnoki rájátszás folytatására, a Sopron Basket elleni, két nyert meccsig tartó elődöntőre készült, amelynek első összecsapását szombaton 17:00-tól a DVTK Arénában rendezik meg, és amennyiben a jövő hét szerdán 18:00-kor kezdődő soproni meccsel nem ér véget a párharc, akkor egy hét múlva szombaton 17:00-tól ismét Diósgyőrben csapnak össze a felek.

Kép
DVTK HUNTHERM - Vasas Akadémia 85-43
A negyeddöntőt két győzelemmel abszolválta a DVTK HunTherm csapata. Fotó: Mocsári László

A DVTK HunTherm edzője 

A piros-fehérek ellenfele a bajnoki szünetben, húsvétkor begyűjtött egy trófeát, a Sopronban megrendezett Magyar Kupa döntőjét megnyerték: a sorozat elődöntőjében a bajnoki alapszakasz-győztes NKA Universitas Pécs együttesét, a döntőben pedig a Tarr KSC Szekszárd gárdáját győzték le magabiztosan.
– A bajnoki szünetre felkészülési mérkőzéseket szerveztünk le, a Csata TKK ellen játszottunk két meccset, egyet náluk, egyszer pedig mi fogadtuk őket – mondta Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője. – A mostani hetet pedig teljes egészében a Sopron Basket elleni meccsnek szenteltük, és mivel mindenki egészséges, mindenki motivált, így optimistán várjuk a párharcot. Furcsa volt az elmúlt három hét, hogy csak két edzőmeccsünk volt, szemben azzal, hogy például novemberben összesen 8 tétmérkőzésen léptünk pályára, de kétségtelen, hogy nyugodtan készülhettünk a szezonból hátralévő mérkőzésekre. Hazai pályán, hazai kezdéssel jók az esélyeink a továbbjutásra, a döntőbe kerülésre, függetlenül attól, hogy a kupadöntőben megsérült soproni alapember, Papp Klaudia vállalni tudja-e ellenünk a játékot, vagy sem. A Sopron az MK fináléban két sima meccsen nyert, és a siker bizonyára jó hatással volt rájuk, de érzünk magunkban annyi erőt, hogy ebben a párharcban legyűrjük őket. Nem lesz könnyű, koncentráltnak kell lennünk, hogy elérjük, amire a szezon elejétől várunk. Azt, hogy a bajnoki arany megszerzéséért léphessünk pályára a rájátszás utolsó körében.

Jegy kombó

A kosárlabdacsapatot működtető sportszervezet közlése szerint, azok, akik a DVTK - Debreceni VSC NB I-es labdarúgó mérkőzésre jegyet váltanak, vagy éves, illetve tavaszi bérletük van a focicsapat bajnokijaira, kedvezményes áron válthatnak belépőt a kosárlabda mérkőzésre. A helyszíni jegyvásárlás során a belépők a megszokott 4200 forint helyett 3200 forintért érhetők el a mérkőzés előtt a DVTK Aréna jegypénztárában.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.