Ugrás a tartalomra

A világ legszebb helyeinek toplistájára került Miskolc-Lillafüred

Létrehozva
A hírt Miskolc polgármestere osztotta meg a közösségi médiában szombaton.
Kép
Hamarosan kezdődik az őszi szünet, irány a természet. Fotó: Horváth Csongor
Páratlan látvány. Fotó: Horváth Csongor

Tóth-Szántai József bejegyzésében azt írja, a Time Out idei válogatásában a világ legszebb úti céljai között a 19. helyen szerepel Miskolc-Lillafüred, amelyet a magazin „tündérmesébe illő” helyként mutat be. Kiemelik, hogy természeti környezete minden évszakban más és mindig lenyűgöző arcát mutatja.

A válogatás külön is méltatja a Hámori-tó panorámáját, a partján álló ikonikus Palotaszállót, a környező vízeséseket, parkokat, az erdei kisvasutat és a természet páratlan vonzerejét.

- Miskolcra egyre nagyobb nemzetközi figyelem irányul: márciusban városunk elnyerte a Világ Legjobb Fenntartható Turisztikai Kezdeményezése díjat az Ehető Erdő – Erdei Gasztroexpressz élményprogrammal. Januárban Miskolc a TOP4 európai város közé került kiváló ár-érték arányának köszönhetően, megelőzve többek között Zágrábot és Grazot is. Decemberben pedig immár 9. alkalommal nyerte el Európa legszebb adventi villamosa címet a Miskolci Adventi Villamos. Legyünk büszkék rá, hogy Miskolc értékei, turisztikai attrakciói és közösségi kezdeményezései egyre nagyobb elismerést kapnak nemzetközi szinten is - írja a polgármester.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.