Ugrás a tartalomra

DVTK: Vignjevicet elküldték, Takácsot megbízták

Létrehozva
Edzőváltás történt éjszaka a DVTK labdarúgócsapatánál. A vezetőedző ment, az eddigi asszisztensedző előre lépett a már kiesett DVTK együttesénél.

A labdarúgó NB I 30. fordulójában, a szombaton este lejátszott DVTK - DVSC (0-5) mérkőzés után edzőcseréről döntöttek a már kiesett diósgyőri labdarúgócsapatnál. Menesztették a szerb Nebojsa Vignjevicet, akinek a helyét, az utolsó három meccsre az eddigi asszisztens edző, a 36 éves tősgyökeres miskolci, Takács Péter veszi át. 

Kép
Takács Péter Fotó: DVTK
Takács Péter lett a DVTK történelmének 61. NB I-es szakvezetője. Fotó: DVTK

A DVTK sportigazgatójának nyilatkozata

A DVTK sportigazgatója, Vincze Richárd így nyilatkozott a váltásról a DVTK honlapján: 
,,Klubunk a szombati mérkőzést követően azonnali hatállyal menesztette Nebojaa Vignjevic vezetőedzőt. Ez az első olyan döntés, ami már a jövőbeni újraépítést szolgálja. Ebben a helyzetben nem vesztegethetünk el egyetlen percet sem, nekünk már nem a bajnokság hajrára, hanem a következő idényre és évekre kell készülnünk. A fő indok a kiesés ténye, de egyébként az ember egy hazai 0-5 után is elgondolkodott volna ezen a lépésen. Köszönjük Nebojsa Vignjevic munkáját, további edzői karrierjéhez sok sikert kívánunk! A szakmai irányítást házon belül fogjuk megoldani. Az eddigi asszisztens edzőnk, Takács Péter veszi át a vezetőedzői posztot a hátralévő három mérkőzésre. A pályán pedig azok a labdarúgók juthatnak majd nagyobb szerephez, akik beleillenek a DVTK jövőbeni szakmai elképzelésébe, az újjáépítés folyamatába. Emellett észszerű keretek között további saját nevelésű fiatalok is lehetőséghez fognak jutni."

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.