Ugrás a tartalomra

Orgonák éjszakája Miskolcon

Létrehozva
Világszerte több mint száz helyszínen több tucatnyi orgonista ad majd koncertet az idei Orgonák éjszakáján, május 23-án, köztük Miskolcon is.
Kép
A miskolci orgonakoncert az Avasi református templomban lesz. Fotó: BL (Illusztráció)

A szervezők közleményükben hangsúlyozták: a 2019-ben indult kezdeményezés célja, hogy minél szélesebb közönséggel ismertesse meg az orgonát, a "hangszerek királynőjét".

Úgy fogalmaztak, hogy a nemzetközi programsorozat keretében - amelyhez határon túli magyarlakta települések, európai nagyvárosok is csatlakoznak - "az összes lakott kontinensen" lesznek események. A programok között templomi és koncerttermi hangversenyek mellett szabadtéri események, vízi orgonakoncertek és egyéb kísérőprogramok is szerepelnek.

A fővárosi események egyik helyszíne a Zeneakadémia Nagyterme lesz, ahol Orgonaversenyek versenye címmel adnak koncertet.
Az esten Hsziang-mej Fang és Silvio Celeghin orgonaművészek lépnek fel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével, Teremi Dárius vezényletével. A műsoron Vajda János, Hidas Frigyes és Ott Rezső orgonaversenyei szerepelnek, utóbbi ősbemutatóként hangzik el.

Szintén Budapesten, a Deák Téri Evangélikus Templomban egész éjszakás orgonakoncert-sorozattal készülnek, a Szent István Bazilikában pedig Francesco Finotti gyertyafényes koncertjét hallhatja a közönség. Az idei programsorozat egyik újdonsága a gyertyafényes hangversenyek bevezetése, amely több hazai és nemzetközi helyszínen is megjelenik - tájékoztattak a szervezők.

Preview Image

A rendezvényhez számos vidéki város is csatlakozik. Székesfehérváron Kaposi Brúnó orgonaművész és Seidl Dénes trombitaművész lép fel, Miskolcon Tabajdi Ádám orgonaművész és Osztrosits Eszter hegedűművész ad koncertet az Avasi templomban, míg Győrben Hegyi Barnabás orgonaművész és Maros Dóra hegedűművész közös hangversenye lesz hallható a Loyolai Szent Ignác bencés templomban.

Debrecenben, a Református Kistemplomban Boncsér Gergely, Klein Ottokár és Vadász Dániel tenoristák és Sárosi Dániel orgonaművész adnak közös koncertet, Pécsett pedig egy szabadtéri filmzenei orgonakoncerten vehet részt a közönség. Emellett Villányban bororgona program, Pécsett pedig jótékonysági futás kapcsolódik az eseményhez - olvasható a sajtóanyagban.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben kifejtette: a külföldi Liszt Intézetek és magyar nagykövetségek együttműködésével tavalyelőtt nemzetközivé vált Orgonák éjszakája nyitott fesztivál, amelyhez számos művész és közösség csatlakozik saját, sok esetben ingyenesen látogatható programokkal.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.