Ugrás a tartalomra

Ez is az egyház: kávéház, katekézis, Énekes nap

Létrehozva
A különböző keresztény felekezetek közösségei az előttünk álló időszakban is változatos hitéleti és szabadidős programokat, valamint szolgálati lehetőségeket kínálnak.
Kép
Felújítás a Mindszenti plébánián
Mindszenti templom. Fotó: Osztie Tibor

A Mindszenti plébánia 50 és 60 év közötti, római katolikus vallású, főállású szakácsot keres, akár férfi, akár női dolgozó személyében. Lehet friss nyugdíjas is, aki független, de lehet családos is, akinek a „Glória” épületben lakást tudnak biztosítani. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni Juhász Ferenc plébános atyánál kell, a plébánia telefonszámán: 06-46/411-777.

Templomügyeletre várják a szolgálók jelentkezését a Miskolc-Avasi Református Egyházközségben. A feladatra az istentiszteletek után, a templom kijáratánál található íven lehet feliratkozni.

A jó időre való tekintettel a Diósgyőri Református Gyülekezetben megnyitott a „Kávéház.” A vasárnapi istentiszteletek után kávéra és beszélgetésre invitálják a híveket. A kávézó ingyenes, de adományokat örömmel fogadnak.

Kép
Szent Anna templom. Fotó: Minap-archív/Beregi László

Folytatódik a katekézis a Szent Anna Plébánia szervezésében hétfőnként és csütörtökönként 19 órától a Kolping házban azok számára, akik szeretnének megismerkedni a római katolikus vallás alapjaival.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület első alkalommal szervezi meg az Énekes Nap című rendezvényt április 25-én, szombaton 13 órától az Egyházkerületi Székház nagytermében. A kántori szolgálatot ellátó híveket és az egyházzene iránt érdeklődőket várják az eseményre. Regisztrálni a tirek.hu oldalon feltüntetett QR-kód segítségével lehet. További információ: pgruzsu.csomasz@gmail.com

Kép
Az egyházkerület Énekes napja plakát. Forrás: tirek.hu
Forrás: tirek.hu

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.