Ugrás a tartalomra

Verseny és kreativitás Miskolcon

Létrehozva
Huszonhatodik alkalommal rendezték meg szombaton a Kézműves Kupát, ahol 28 kategóriában hirdettek eredményt, és a legjobbak szakmai elismeréseket, valamint különdíjakat vehettek át.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumban tartott versenyen fodrász, kozmetikus, műkörömépítő, szempillaépítő és borbély kategóriákban mérték össze tudásukat a résztvevők. A versenyszámok között szerepelt többek között női fodrász, divat hajvágás, kombinált manikűr gél lakkozással, klasszikus francia körömépítés, kreatív póthajas fonás, szempilla lifting, valamint kozmetikus-sminkes megmérettetés is.

A szervezők idén is számos versenyszámban hirdettek első, második és harmadik helyezetteket, emellett több különdíjat és emlékversenyhez kapcsolódó elismerést is átadtak. A díjazottak között tanulók és gyakorló szakemberek egyaránt szerepeltek.

Kép
kezmuves_kupa_dijatado_20260425-rp_09.jpg
Fotó: Rogosz Péter

Az eredményhirdetésen Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere kiemelte: a verseny mára rangos szakmai eseménnyé nőtte ki magát.

– Egy díj, egy elismerés, egy komoly szakmai nap végén nagyon fontos látni, hogy ma ilyen sokan vannak itt. Ez az esemény akár versenyzőként, akár szülőként, családtagként vagy drukkerként hihetetlen módon megnövekedett – fogalmazott.

Kép
kezmuves_kupa_dijatado_20260425-rp_13.jpg

Hozzátette, a kézműves szakmák megbecsülése ma is kiemelten fontos.

– A kétkezi munka becsülete mindig a legfontosabb és a legnagyobb a világon, főleg ha ezt úgy végzi valaki, hogy egy emberrel dolgozik. Több ez, mint kézműves munka – mondta.

A több mint negyed évszázados múltra visszatekintő verseny idén is a szakmai tudás, a kreativitás és az utánpótlás bemutatkozásának fóruma volt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.