Ugrás a tartalomra

Erős szélre figyelmeztet a meteorológia

Létrehozva
Vasárnap a reggeli óráktól kiemelten az északkeleti országrészben a szelet 70-80 km/h feletti széllökések kísérhetik. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.
Kép
minap_indito_20250902-ot_05.jpg

Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk. Alapvetően napos idő lesz, többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék.

Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő – írja vasárnap reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Egész Miskolcon jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu tájékoztatása szerint.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.