Ugrás a tartalomra

Tíz kiemelt arany minősítés a népművészeti tehetségkutatón

Létrehozva
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Kép
Dunán innen Tiszán túl
Fotó: Horváth Csongor

A jubileumi, tizenötödik évad második állomásán a térség és a Partium fiatal tehetségei népdal, népzene, néptánc és népmese kategóriákban mutatták be tudásukat, kiemelkedő szakmai színvonalon – tájékoztatta a minap.hu-t vasárnap Rápóti-Fekete Mónika, a szervező Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége – MENTE Egyesület elnöke.

A produkciókat rangos szakmai zsűri értékelte, melynek tagja volt Bárdosi Ildikó népdalénekes, néprajzkutató, Molnár Miklós népzenész, zenepedagógus, Darmos István néptánc pedagógus, koreográfus, muzeológus, valamint Szelei Kis Kinga népművészeti szövőmester, a program egyik szervezője és a Mente Egyesület alelnöke.

A rendezvény szakmai vezetője és fővédnöke Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész volt.

A fellépőket a Tényleg Zenekar kísérte, az alábbi felállásban: Orosz Sándor – hegedű, Dozsnyák Péter – brácsa, Horváth József – cimbalom és Biró István Ferenc – nagybőgő.

Az elődöntő során a zsűri kiválasztotta a legkiemelkedőbb produkciókat, amelyek továbbjutottak a június 27-ei Kárpát-medencei döntőbe.

Eredmények:

Népdal kategória:

I. korcsoport

Szegezdy Hédi Klára (Miskolc) Kiemelt Arany

Marhefka Róza (Nyékládháza) Kiemelt Arany

Molnár Anna (Ózd) Ezüst

Kovács Eszter (Abaújszántó) Ezüst

II. korcsoport

Zengice énekegyüttes (Encs) Kiemelt Arany

Lád Johanna (Encs) Arany

Volfer Flóra (Encs) Arany

Dávid Emma (Encs) Arany

Gál Hanna (Encs) Ezüst

Horváth Kamilla Ágnes (Monok) Ezüst

Farkas-Szabados Gréta (Miskolc) Ezüst

Népzene kategória:

I. korcsoport

Nyeste Simon Dusán (Miskolc) Kiemelt Arany

Tűzliliom Együttes (Miskolc) Kiemelt Arany

Borsodi madárkák (Miskolc) Arany

Gólyahír (Miskolc) Arany

Hangraforgó (Miskolc) Arany

Tokaji pengetősök (Tokaj) Ezüst

Birgány Amarilla (Nyíregyháza) Ezüst

II. korcsoport

Horváth Kornél (Szerencs) Ezüst

Szopkó Nóra (Miskolc) Ezüst

Néptánc kategória:

I. korcsoport

Bancsók Marcell (Encs) Kiemelt Arany

Szőlőszemecskék (Tokaj) Arany

Putnoki Luca - Bancsók Marcell (Encs) Arany

Kisbubulyka táncegyüttes Encs) Ezüst

Gyöngyszemek (Tokaj) Ezüst

Ferge Zoé - Németh Liliána (Ózd) Ezüst

II. korcsoport

Kicsikuska táncegyüttes ( Encs) Kiemelt Arany

Fekete Attila (Ózd) Kiemelt Arany

Csikuska táncegyüttes (Encs) Kiemelt Arany

Szarka Fanni - Riley Ben (Miskolc) Kiemelt Arany

Prokop Liliána - Barna Zsombor (Encs) Arany

Demes Lilla - Juhász Tétény (Ózd) Arany

Molnár Nelli Tatjana - Simon Dóra Elizabet (Onga) Arany

Fűzi Fanni - Meczkó Magor (Encs) Arany

Váradi Noémi - Fekete Attila (Ózd) Arany

Nagy L. Nóra - Juhász Martin (Encs) Arany

Paul Dominik (Encs) Arany

Hüvelyes-Solymosi Ajsa - Juhász Tétény (Ózd) Arany

Szász Vivien - Koleszár Levente (Ózd) Arany

Azari Botond (Encs) Arany

Kis Szabad Szombat Táncegyüttes (Ózd) Arany

Sándor Léna - Azari Levente (Encs) Arany

Dsupin Szonja - Bancsók Bence (Encs) Arany

Tar Hanna - Péter Marcell (Encs) Arany

Ferge Gerda - Koleszár Levente (Ózd) Ezüst.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.