Ugrás a tartalomra

Életfogytiglani szabadságvesztést kapott a házaspárt bántalmazó vádlott

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki egy miskolci ingatlanba betörve okozott egy házaspárnak életveszélyes sérülést.
Kép
Képünk illusztráció

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. május 30-án az esti órákban a nyitott ajtón keresztül bement egy miskolci hétvégi ház pincéjébe azzal a céllal, hogy onnan valamit eltulajdonítson. Ekkor a házban tartózkodott a sértett és felesége is - juttatta el szerkesztőségünknek a Miskolci Törvényszék Sajtóosztályának közleményét Becse Zsuzsanna sajtótitkár. 

Egy idő múlva a nő lement a pincéhez azért, hogy bezárja. Mikor felkapcsolta a villanyt, észrevette a vádlottat, aki felkapott a földről egy vasrudat és azzal egyszer fejen ütötte a sértettet, aki ennek következtében a földre esett, majd még három ütést mért rá a terhelt - fejtették ki. 

Ezt követően a vádlott felment a ház teraszára, ahol a tolószékben ülő férfi tartózkodott, és őt is fejen ütötte a vasrúddal, minek következtében az kiesett a székből, és a földre zuhant. Ekkor a vádlott bement a házba, magához vette a nő mobiltelefonját, majd az udvaron talált kerékpárral elmenekült a helyszínről - tudatták.

Életveszélyes sérülést szenvedtek

A sértettek a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedtek el, és csak az időben elvégzett műtéti beavatkozás mentette meg életüket - tették hozzá. 

A törvényszék a vádlottat nyereségvágyból, több ember, részben a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta - tájékoztattak. 

Enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy a vádlott ténybelileg beismerte tettét, és azt, hogy a cselekmény kísérleti stádiumban rekedt. Súlyosító körülmény volt a terhelt speciális bűnismétlő mivolta, az önhibából eredő bódult, kábítószer használatot követő elkövetéskori állapota, bűnöző életmódja, ilyenként esett latba a könyörtelen, gátlástalan, útonálló elkövetési mód, továbbá az, hogy az elkövetésre kevesebb, mint három hónappal a legutolsó elítéltetéséből való szabadulása után került sor, végül az a tény, hogy mind vármegye, mind országos szinten emelkedő számot mutatnak az élet és testi épség elleni bűncselekmények - részletezték. 

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be eltérő minősítés és enyhítés érdekében - közölték. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.