Ugrás a tartalomra

Ez is az egyház: adománygyűjtés, önkéntesség, tábor, zenés dicsőítés

Létrehozva
Számos értékes lelki és kulturális programmal segítenek hangolódni pünkösdre a keresztény közösségek.
Kép
avas-déli római katolikus plébánia. Fotó: Facebook
Az avas-déli Isteni Ige templomból közvetít a Miskolc TV görögkatolikus liturgiát vasárnap. Fotó: Facebook

A Miskolc Televízió HívőSzó című műsorában május 17-én, vasárnap 16 órától az avas-déli Isteni Ige templomból közvetítik a görögkatolikus szertartást. A Szent Liturgiát bemutatja: Boronkai József parókus atya.

Tizenkét órás szentségimádást szerveznek a miskolci Imádság Házában május 16-án, szombaton reggel 8 órától 20 óráig a Szent Ferenc Kisnővérei. Szentségimádási órákra az Imádság Háza Miskolc Facebook-oldalon megadott linken lehet előzetesen feliratkozni. Ugyanitt, ugyanezen a napon 18 órától 20 óráig a nővérek felekezetközi zenés dicsőítésére hívogatnak.

A Magnificat Egyházzenei Intézet következő koncertje május 16-án, 11 órától lesz a selyemréti római katolikus templomban, az 1000 Koncert Hazánkért rendezvénysorozat keretében. A rendezvény ingyenes, adományokkal azonban a program létrejöttét lehet támogatni. Fellépők: Mészáros Zsolt Máté, Junior Prima-díjas orgonaművész, Liszt-kutató, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zeneigazgatója, Járdány Krisztián, a Miskolci Szimfonikus Zenekar fagottművésze és Szurasenkó Dániel, blockflöteművész, a Magnificat Egyházzenei Intézet zeneigazgatója.

Kép
egyházzenei koncert május 16. plakát. Forrás: Szurasenkó Dániel

Elsőáldozást tartanak 32 gyermeknek a Szent Imre római katolikus templomban május 17-én, vasárnap, Urunk mennybemenetelének ünnepével egybekötve, a 8.30-as szentmise keretében.

Dicsőítő szentségimádást rendeznek a diósgyőri római katolikus templomban május 17-én, a 18 órás szentmise után 18.45-től. A zenés dicsőítés mellett közbenjáró imádságot is kérhetnek a jelenlévők az imapároktól. Az esemény mottója a 134. zsoltár nyomán: ,,Áldjátok az Urat mindnyájan!"

Kép
Deszkatemplom kapuja, Mocsi
Deszkatemplom, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség otthona. Fotó: Mocsári László

Ötven órás közösségi szolgálatra várja a 9-12. évfolyamos nappali képzésbe járó diákokat a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség. A részletekről érdeklődni Deák László presbiternél lehet.

Orgonazenével egybekötött áhítatot rendeznek május 20-án, szerdán, 17 órától a Deszkatemplomban, a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium orgona tanszakos hallgatóival.

Pünkösdi úrvacsorás istentiszteletekre felkészítő bűnbánati istentiszteleteket tartanak május 21-23-ig, csütörtöktől szombatig, 17 órától a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Kép
Pünkösdi szentmise a Mindszenti templomban
Pünkösd a Mindszenti templomban. Fotó: Osztie Tibor

Pünkösd ünnepe lesz május 24-én, vasárnap és május 25-én hétfőn, amikor a Szentlélek első kiáradását és az ennek nyomán megalakult keresztény egyház születésnapját ünneplik a hívek. Ilyenkor a legtöbb egyházi közösségben istentiszteleteken, vagy szentmiséken emlékeznek meg pünkösdről. Az ünnepi szertartások időpontjáról az adott gyülekezetekben lehet érdeklődni.

Segítők jelentkezését kérik, akár csak egy-egy órára a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség napközis táborába, amit a Jókai Mór Református Általános Iskolában fognak megrendezni június 29. és július 3. között. A segítők bekapcsolódhatnak a beszerzésekbe, az étkezések előkészítésébe, sőt akár foglalkozások tartásába is. Idén titkosügynök tábort szerveznek és létrehoznak egy ügynökraktárt, amibe szívesen fogadnak játék- és tanszeradományokat.

A görögkatolikus Miskolci Egyházmegye Missziós Irodája adománygyűjtést szervez. Tiszta, használható ruhákat, játékokat várnak a Szeles utca 35. szám alatt. Az adományokat rászoruló családoknak juttatják el. Időpontot egyeztetni az adományozásról a +36 30 957 70 69-es telefonszámon lehet.

Kép
Görögkatolikus Missziós Iroda. Fotó: Facebook
Görögkatolikus Missziós Iroda a Szeles utca 35. szám alatt szervez ruhaadomány-gyűjtést. Fotó: Facebook

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.