Ugrás a tartalomra

Hivatás egy életen át – az idősek szolgálatában

Létrehozva
Benkő Sámuel egészségügyi és szociális díjjal ismerték el Szabó Béla Miklósné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel generációk életét tette könnyebbé és emberibbé a szociális szférában Miskolcon.
Kép
Szabó Béla Miklósné
Szabó Béla Miklósné

Pályafutását 1986-ban kezdte a bölcsődei ellátás területén, majd 1988 decemberében a Hámori Szolgáltatási Központ megnyitásakor csatlakozott az idősellátáshoz. Azóta is ugyanannak a közösségnek a meghatározó tagja, közel négy évtizede.

– A Hámori Szolgáltatási Központba véletlenül, de sorsszerűen kerültem – idézte fel. Egykori bölcsődei vezetője hívta magával az induló intézménybe, akit példaképként tisztelt. – Nagyon ragaszkodtam hozzá, szinte anyámként tekintettem rá, így természetes volt, hogy vele megyek – fogalmazott.

Az indulás időszaka nem volt egyszerű. Az idősek körében kezdetben erős bizalmatlanság övezte a szociális ellátást.

– Abban az időben inkább a családon belüli gondoskodásban hittek, nehezen fogadták el a segítséget – mondta. A bizalom felépítése lassú, türelmet igénylő folyamat volt, amelyet következetes jelenléttel és empátiával sikerült elérni.

Szabó Béla Miklósné számára a szociális munka soha nem pusztán állás volt, hanem hivatás. – A munkámat mindig szívvel-lélekkel végeztem – fogalmazott. A hosszú évtizedek alatt számtalan élethelyzettel találkozott, ahol mindig a legemberségesebb megoldás megtalálására törekedett.

Kiemelten fontosnak tartja az egyensúlyt a segítségnyújtás és az önállóság megőrzése között. – A társadalmi aktivitást meg kell őrizni ahhoz, hogy az idősek méltósággal élhessék meg mindennapjaikat – hangsúlyozta. A személyre szabott gondoskodás mellett a közösségi programok és a tartalmas elfoglaltságok is alapvető szerepet kapnak.

Kép
Szabó Béla Miklósné
Szabó Béla Miklósné

Elhivatottsága már gyermekkorában kialakult. – A nagymamám is ezen a területen dolgozott, az ő történeteit hallgatva alakult ki bennem ez a kötődés – idézte fel. Amikor maga is erre a pályára lépett, azonnal tudta, hogy jó helyen van. – Minden nap más volt, minden nap új helyzeteket hozott – mondta.

A mindennapokban nem a kiemelkedő pillanatok, hanem a folyamatos jelenlét adta a megerősítést. Munkáját végig türelem, empátia, felelősségérzet és erős szociális érzékenység jellemezte. Kollégáival közvetlen, támogató kapcsolatot ápolt, és aktívan hozzájárult a közösség stabil működéséhez.

A fiatalokhoz is határozott üzenetet fogalmaz meg: „Csak az válassza ezt a hivatást, aki képes valóban az idős emberek helyébe képzelni magát” – hangsúlyozta. Szerinte enélkül nem alakul ki valódi segítő kapcsolat. Ugyanakkor úgy véli, aki egyszer megtapasztalja ennek a munkának az értékét, az életre szóló hivatásként tekint rá. Mint fogalmazott, szép hivatás, csak meg kell tapasztalni benne a segítés szépségét.

Szabó Béla Miklósné pályája a csendes, következetes szolgálat példája, amelyben az emberség, a szakmai alázat és az idősek iránti tisztelet évtizedeken át meghatározta a mindennapokat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.