Ugrás a tartalomra

Az ifjúság, a tehetséggondozás és az anyanyelv szolgálatában

Létrehozva
Miskolc város pedagógiai díjával ismerték el Tóth Éva több évtizedes kiemelkedő oktatói és tehetséggondozó munkáját, amely a város és a régió egyik példaértékű szakmai életútjává vált.
Kép
Tóth Éva. Fotó: Osztie Tibor
Tóth Éva. Fotó: Osztie Tibor

Tóth Éva 1972-ben született Miskolcon, gyermek- és ifjúkora után 18 évesen tért vissza szülővárosába, ahol az elmúlt évtizedekben lokálpatriótává vált. A Miskolci Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát 1996-ban, már egyetemi évei alatt kiemelkedő eredményei miatt köztársasági ösztöndíjban is részesült.

Pályáját a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában kezdte, amely ma Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum néven működik. Azóta is ugyanitt tanít, jelenleg intézményvezetőként dolgozik. Szakmai fejlődése folyamatos: közoktatási vezetői végzettséget, mesterpedagógusi minősítést, valamint köznevelési szakértői képesítést is szerzett.

Munkájának középpontjában az anyanyelvi nevelés és a tehetséggondozás áll. Számos diákját segítette publikációs lehetőséghez és országos szinten is kimagasló eredményekhez. Többek között vármegyei irodalmi és nyelvi versenyek szervezése kötődik nevéhez, valamint a Kárpát-medencei Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny szakmai munkájában való részvétel.

– A legnagyobb öröm számomra a tanítványaim szellemi és lelki fejlődésének segítése – fogalmazott. – Ez egyfajta felelősségvállalás a diákokért, a közösségért és az egyes emberért – tette hozzá.

Kép
Tóth Éva. Fotó: Osztie Tibor
Tóth Éva. Fotó: Osztie Tibor

A pedagógus szerint az anyanyelvi nevelés nem pusztán nyelvtan, hanem identitás és kultúra is. Az anyanyelvhasználat a kulturált magatartás része és nemzeti identitásunk egyik alapja – fogalmazott. Hozzátette: – A ráismerés, a játék öröme is része a tanulásnak.

Kiemelt figyelmet fordít a tanulók egyéni útjaira és motivációjára. Mint fogalmazott, fontos, hogy minden diák megtalálja azt a területet, ahol sikerélményt élhet meg, és ahol kibontakozhat.

Pályája során számos kiemelkedő szakmai elismerést kapott, köztük tehetséggondozói díjakat, ösztöndíjakat és országos szakmai kitüntetéseket. 2022-ben a Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére kuratóriuma Kazinczy-díjjal ismerte el a helyes és szép magyar beszédre nevelés terén végzett munkáját.

– A legnagyobb öröm számomra, amikor a diákjaim a közös munka révén országos versenyeken szép eredményeket érnek el, vagy amikor a közös munka közösséggé formál egy osztályt – fogalmazott. Különösen meghatározó élményként említette, amikor egy osztálya megható búcsúval köszönt el tőle intézményvezetői kinevezése előtt.

Intézményvezetőként célja, hogy az iskola a régió meghatározó szakmai bázisa legyen az egészségügyi és szociális képzésben.

– Fontos, hogy a fiatalok itt találjanak jövőt, és itthon tudjanak boldogulni – hangsúlyozta.

Tóth Éva pályája a folyamatos fejlődés, a tehetséggondozás és az anyanyelvi kultúra iránti elkötelezettség példája, amely méltóvá teszi a városi pedagógiai elismerésre.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.