Ugrás a tartalomra

Fiatal művészek mutatkoztak be Miskolcon

Létrehozva
A Balázs Győző Református Gimnázium végzős művészeti képzéseinek hallgatói idén is különleges vizsgabemutatókkal készülnek a közönség számára. A színházi táncos, grafikus, animációs filmkészítő és fotós diákok munkái két nagyszabású eseményen mutatkoznak be Miskolcon.
Kép
Balázs Győző vizsgaelőadása

Elsőként május 16-án, szombaton 17 órától a Művészetek Házában láthatták az érdeklődők a „Szikrától a lángig” című színpadi előadást, amely a végzős színházi táncosok vizsgaprodukciója volt. Az előadás a fiatal alkotók tehetségét, kreativitását és szakmai fejlődését mutatta be látványos koreográfiákon keresztül.

Preview Image
Balázs Győző vizsgaelőadása. Osztie Tibor galériája.

Vizsgakiállítás

A programsorozat május 20-án, kedden folytatódik: 17 órától a Tudomány és Technika Házában nyílik meg a képzőművészeti szakos diákok vizsgakiállítása. A tárlaton a grafikus, animációs filmkészítő és fotós tanulók munkái kapnak helyet, betekintést nyújtva a fiatal művészek sokszínű látásmódjába és alkotói világába.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.