Ugrás a tartalomra

Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon

Létrehozva
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.
Kép
Forrás: Facebook/Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség
A rendőrség felvétele

Nem csak az autóját, de a szabálytalankodást is csúcsra pörgette az a sofőr, akit a minap mértek be a rendőrök a Szentpéteri kapuban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a felújítás alatt álló szakaszon lépte túl jelentősen a megengedett sebességet egy autós.

A járművezető a megengedett 40 km/h helyett 142 km/h-val közlekedett, ráadásul a biztonsági öv használatát is elmulasztotta.

Ahogy a rendőség által rögzített videófelvételből kivágott képen is látható, a megyei központi kórház és a húszemeletes közötti szakaszon készült el a drága fotó. Zupkó Jázmin Ajándék őrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy az extrém sebességtúllépés úgy történhetett meg, hogy a második generációs Ford Focus kombi előtt éppen megnyílt egy hosszabb szakasz, se előtte, se mögötte nem hajtott senki, így aztán úgy gondolhatta a sofőr, hogy egy nagyobb gázfröccsel beéri az előtte közlekedőket.

Ez minden bizonnyal sikerülhetett is neki, lelassított 70 km/h-ra, ami – tegyük hozzá – szintén meredek, hiszen jelentősen magasabb a megengedett sebességhatárnál.

Mint megtudtuk, a sofőr elismerte a gyorshajtást, magyarázattal nem szolgált az esetre.

A gyorshajtás miatt a maximálisan kiszabható összegre, 468 ezer forintra, míg a biztonsági öv használatának elmulasztásáért további 20 ezer forintra büntették meg. Mindehhez összesen 11 büntetőpont is párosult: 8-at a 102 km/h-s sebességtúllépésért, 3-at pedig a biztonsági öv hiánya miatt kapott.

A rendőrségtől megtudtuk azt is, hogy szúrópróbaszerűen mértek a felújítás alatt álló Szentpéteri kapui szakaszon.

A kirívó sebességtúllépés okán is kérnek minden autóst, hogy nagyobb türelemmel vezessen főleg a forgalomkorlátozásokkal érintett utakon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.