Ugrás a tartalomra

Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához

Létrehozva
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Kép
kihivas_napja_futas_260519_pixabay.jpg
Forrás: Pixabay

Sok év kihagyás után tavaly ismét nevezett Miskolc az idén 35 éves Kihívás Napja nevű országos programsorozathoz. Akkor több mint 8 ezer aktivitással – amely csaknem 124 ezer perc mozgást jelentett – a 2. helyen végzett Miskolc.

Ehhez szükség volt az egyéni, a családi, baráti, óvodai, iskolai, munkahelyi és sportegyesületi összefogásra, aktivitásra.

A nap folyamán mindenki saját szervezésében minimum 15 perces sportaktivitással tud csatlakozni Miskolc sikeres szerepléséhez. Sportaktivitásnak a legalább 15 perc mozgás értendő. Egy-egy személy több sportolással is hozzájárulhat a település sikeréhez. Idén az első hely a cél.

Május 27-én egyéni szervezésben, vagy csoportos tornázás keretében is csatlakozhatnak a miskolciak a programhoz. Az aktivitásokat jelenteni kell, a létszámadatokat, fotódokumentációt a sport@miskolc.hu címen adhatjuk le május 27-én reggel 8 és este 9 óra között. A városháza sajtóosztálya kéri, hogy az előzetes programtervet is küldjék meg részükre, hogy továbbíthassák a Magyar Szabadidősport Szövetség felé.

Az önkormányzat szervezésében aznap reggel 8 órától, valamint 18 órára várnak mindenkit a Szent István térre egy közös, kihívás napi tornára, hogy együtt is aktívan hozzájárulhassunk Miskolc sikeres szerepléséhez – fogalmazott Miklós András sajtószóvivő.

Programterv:

08:00-08:10 Hollósy András alpolgármester köszöntője

08:10-08:30 Reggeli torna Likai Szabinával, Szent István tér

18:00 – 18:30 Kihívás Napi közös mozgás, Szent István tér.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.