A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium egyik legfontosabb kulturális eseménye nem csupán koncert, hanem valódi összművészeti utazás, ahol a különböző művészeti ágak egymásba kapcsolódva alkotnak egységet.
A Bartók Gála különlegessége éppen a sokszínűségében rejlik. Nem egymástól elszigetelt produkciókat lát a közönség, hanem egy közös művészi ívet, amely végigvezeti a nézőt a zene és a tánc különböző világain
– mondta Bárány Zoltán, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium igazgatója.
A zenéjé a főszerep
Az est már a nyitányával is különleges hangulatot teremt. Báthori Lóránt „Shotokan hymnus”-a rézfúvós apparátusra íródott mű, amely egyszerre idézi meg az ünnepélyességet, a fegyelmet és az erőt. Ezt követi Brent Heisinger „March for Timpani and Brass” című darabja, ahol az üstdob szinte szólistaként lép elő. A produkció külön érdekessége, hogy a Bartók háziverseny győztesének, Simkó Andrisnak a jutalomjátéka lesz.
A szimfonikus blokkban Felix Mendelssohn híres „Hebridák” nyitánya csendül fel, amely a skóciai Fingal-barlang misztikus világát idézi meg. A romantikus programzene egyik legismertebb alkotásában szinte hallhatóvá válik a tenger hullámzása és a ködös sziklák atmoszférája.
Egészen más érzelmi világot képvisel Edvard Grieg a-moll zongoraversenyének második tétele, amely lírai, bensőséges hangulatával a koncert egyik legmeghittebb pillanata lehet. A szólista Szelthoffer Dominik lesz.
A közönségkedvenc pillanatok közé tartozhat Rossini „Largo al factotum” áriája is, amelyet a legtöbben a híres „Figaro! Figaro! Figaro!” részről ismernek. Az opera egyik legismertebb belépőjében Figaro gyakorlatilag saját magát reklámozza, megteremtve az opera világának egyik első igazi sztárfiguráját.
A kortárs költészettől a Star Wars-ig
A gála nemcsak a zenéről szól: fontos szerepet kap az irodalom is. Lackfi János kortárs költészete modern hangulatot visz a klasszikus művek közé, bizonyítva, hogy a Bartók Gála nem múzeumszerű koncert, hanem élő és mai kulturális esemény.
A kórusprodukciók közül különösen érdekes Bárdos Lajos „Régi táncdal” című műve, mert Bárdos a magyar kóruskultúra egyik legnagyobb alakja volt, Kodály szellemi örököseinek egyike.
A vonószenekar Bach h-moll szvitjéből ad elő részleteket, köztük a virtuóz és lendületes „Badinerie” tételt.
Külön büszkesége az iskolának Timkó Dávid saját szerzeménye, az „Egy borongós hajnalon”, amely országos zeneszerzőversenyen első helyezést ért el.
Számunkra nagyon fontos, hogy ne csak előadóművészeket, hanem alkotó művészeket is neveljünk. Óriási öröm látni, amikor egy diák saját műve országos sikert arat
– emelte ki az igazgató.
A régizene-együttes Cesare Negri több mint négyszáz éves tánczenéjét szólaltatja meg, míg a Big Band blokk a jazz, a swing és a funky világát idézi meg. Stevie Wonder „Overjoyed” című dala például különösen izgalmas választás, hiszen popslágerként ismert, ugyanakkor harmonikailag rendkívül összetett mű.
A második részben a filmzenék kerülnek előtérbe. Leonard Bernstein „West Side Story”-ja, a „Mission Impossible” legendás zenéje, valamint a Star Wars dallamai egyaránt felcsendülnek majd.
A gála végén pedig a magyar népzene és néptánc kerül reflektorfénybe, mintegy szimbolikusan hazavezetve az estét.
Miközben a műsor bejárja Európa zenetörténetét a barokktól a jazzig és a filmzenékig, végül visszaérkezünk a saját kulturális gyökereinkhez. Ez nagyon fontos üzenete az estének
– fogalmazott Bárány Zoltán.
Sztárfellépők a Bartók Gálán
Varga Andrea, a Miskolci Nemzeti Színház egyik legismertebb és legkedveltebb művésze a Big Band szólistájaként lép fel Irving Berlin legendás „Cheek to Cheek” című swingklasszikusával. Kendi Lajos különleges színfoltja lesz az idei Bartók Gálának, hiszen Rossini legendás Figaro-belépőjét adja elő, ami az operairodalom egyik legismertebb és legnehezebb karakteráriája. Az est háziasszonya és műsorvezetője pedig Seres Ildikó, Miskolc egyik legismertebb és legelismertebb színházi művésze lesz.
Összességében ez a Bartók Gála nem egyszerű iskolai műsor, hanem annak bemutatása, hogy milyen hihetetlenül sokoldalú munka folyik a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium falai között: klasszikus zene, jazz, népzene, zeneszerzés, táncművészet, versmondás és közösségi élmény egyszerre jelenik meg egyetlen estén.
– mondta Bárány Zoltán.
A III. Bartók Gála május 27-én, 18 órakor lesz a Művészetek Házában.