Ugrás a tartalomra

Berobbant a vásárlók kedvence a piacokra, de hamar el is tűnhet

Létrehozva
Már javában tombol az eperszezon május közepén, sőt lassan a végéhez is közeledik. Körbejártuk a Búza téri piacot, és természetesen kóstoltunk is.
Kép
eper_riport_260522ml-0.jpg
Itt az eperszezon! Fotó: Mocsári László

Május közepe van, de nagyon beindult az eperszezon

– mondta Bobkó Vanda zöldség- és gyümölcskereskedő a miskolci Búza téri piacon. Ezt mi is tapasztaltuk: roskadoznak az asztalok a hatalmas eperszemektől. A finomságok Lajosmizséről és Újfehértóról érkeznek a piac standjaira.

Az már most látszik, hogy az idei szezon nem tart sokáig. Az eperszezon idén korán, már április végén elkezdődött, pedig általában inkább május közepére esik a csúcsa. Most pedig, május végére már kifelé megyünk belőle. Ami hamarabb jött, hamarabb is megy.

Most volt a nagy eső, rájön a 30 fokos meleg, és ezzel vége is lesz az eperszezonnak

– tette hozzá az árus.

Kép
eper_riport_260522ml-3.jpg

Az időjárás az epertermesztésnek sem kedvezett.

Borzasztó idő volt az epernek. Sokáig hideg volt, aztán rengeteg eső esett, most pedig berobban a 30 fok. Kétséges, hogy a földeken maradt termés nem sül-e meg teljesen

– mondja Bobkó Vanda.

Gyorsan fogy az eper, kevés van belőle

A kereskedő szerint már most kevés az eper. Rekeszszámra fogy, ezért aki még szeretne befőzni vagy eperlekvárt készíteni, annak nem érdemes sokáig várnia a beszerzéssel.

Kép
eper_riport_260522ml-6.jpg

A legtöbben azonban még nem a befőzésre gondolnak. Inkább kilónként vásárolják az epret, ami otthon szinte azonnal el is fogy a dobozból.

Jó ízű legyen, finom legyen, az az igazi régi eper

– mondja Hegyi Pálma, aki maga is szokott befőzni, jelenleg is 10-12 üveg lekvárja van otthon.

Cukorbeteg vagyok, ezért cukor nélkül készítem, ezt a gyümölcsöt viszont korlátlanul ehetem.

A szakemberek szerint a cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatnak epret. Az eper kifejezetten ajánlott a diabéteszes étrendben, mivel alacsony a cukor- és szénhidráttartalma, kedvező a glikémiás indexe, magas rosttartalma pedig segíthet egyensúlyban tartani a vércukorszintet.

A Búza téri piacon jelenleg 1800 és 2500 forint között mozog az eper kilónkénti ára.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.