Ugrás a tartalomra

Felújítják az autóbusz-megállót

Létrehozva
Ideiglenesen más helyen állnak majd meg a járatok.
Kép
39_busz_vargahegy_szent_anna_megallo_mvk.jpg
Forrás: MVK Zrt.

Május 27-én (szerdán) reggel 8 órától megkezdődik a Szent Anna tér autóbusz-megállóhely felújítása – tájékoztatta lapunkat az MVK Zrt.

Mint írták, a felújítás ideje alatt az Avas kilátó felé közlekedő 39-es járatok terelt útvonalon közlekednek, és a megszokott megálló helyett a Nagyváthy utcában (a régi 38-as autóbusz Szent Anna tér megállójában) állnak meg.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.