Ugrás a tartalomra

Ha el akarja űzni a magányt…

Létrehozva
Hogy barátokra találjon vagy csak beszélgessen egy jót, érdemes ellátogatni a Petőfi Sándor Könyvtárba a hónap utolsó péntekjén. A közösségi élmény ezen a héten pénteken lesz délután 4 órától.
Kép
konyvtarban.jpg
A Petőfi Sándor Könyvtárban mindig történik valami. Fotó: Petőfi Sándor Könyvtár Facebook

„Ha jó beszélgetésre vágyik, és nincs kivel eljönnie hozzánk, akkor itt nem lesz egyedül. Itt irodalomról, zenéről, utazásról, játékról, hobbiról, önfejlesztésről, kulturális érdekességekről és sok minden másról beszélgetünk, ami éppen terítékre kerül, ami éppen érdekel és foglalkoztat minket” – így fogalmazta meg Brézai Zoltán az Ismeretlenből ismerős című programot.

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár PR-munkatársa elmondta, ennek a sorozatnak az első alkalmát január végén szervezték meg. 
– Az ötlet onnan indult, hogy nagyon sokan bejárnak a Petőfi Sándor Könyvtárba a Diósgyőri városrészben, hiszen közel van a Diósgyőri lakótelep és a Berekalja. Sok idősebb ember is bejár olvasni és könyvet kölcsönözni. Arra gondoltunk a könyvtár dolgozóival együtt, és nyilván már az olvasók ötleteit is összegyűjtve, hogy milyen jó lenne, ha ez nemcsak abból állna, hogy igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat, hanem valami többet is adnánk, például leülhetnénk és beszélgethetnénk. Ezeken a magányűző beszélgetéseken a könyvtár munkatársai vetik fel a témákat. Eddig négy témával foglalkoztak a jelenlévők: természetvédelem, egészségmegelőzés, vitaminok és húsvét. A résztvevők egy picit megismerhetik egymás hobbiját vagy gondjait, esetleg az is kiderülhet, hogyan tudunk segíteni másoknak, ételek receptjeit is kicserélhetik, vagy bármilyen tapasztalatot arról, hogy hová menjünk üdülni, kirándulni, milyen lehetőségek vannak – sorolta Brézai Zoltán, hozzátéve, általában 10-15 fő szokott lenni a programon, főleg nyugdíjasok vagy idősebb korú aktívak.

Egyéb sorozatok is vannak

A PR-munkatárs elmondta, hogy a könyvtárosok feladata túlmutat azon, hogy kiadják a kölcsönzött könyveket. 
– Bármiben, hogyha hozzájuk fordulnak az olvasók, és kapnak például egy tájékoztató jellegű kérdést, akkor igyekeznek megválaszolni – mondta Brézai Zoltán, majd hozzátette, a Petőfi Sándor Könyvtárnak több olyan programja van, ami havi egyszer jelentkezik. – Ilyen például minden hónap első szerdáján a Találd ki, ki vagyok!, ami egy interaktív foglalkozás és játék mesehősökkel gyerekeknek, vagy szintén minden hónap első szerdáján a Kreatív szerda, amikor kézműveskedni szoktunk egy adott témához kapcsolódóan, ez kifejezetten felnőtteknek szól. Mindegyik havi rendszerességgel jelentkező program több korosztálynak és többféle témában.

Ugyancsak állandó programnak minősül a Mutatom, csináld utánam!, ami kézműves délután gyerekeknek és szintén szerdánként jelentkezik. Továbbá péntek délelőttönként az édesanyákat várják legkisebb gyermekükkel együtt a Tökmag baba-mama klubba.

„A könyvtárban rendszeresek az író-olvasó találkozók, ismeretterjesztő előadások, koncertek, gyakran szerveznek kötetlen beszélgetéseket népszerű emberekkel, közéleti szereplőkkel” – olvasható a Petőfi Sándor Könyvtár honlapján.

Kép
ismeretlenbol.jpg

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.