Ugrás a tartalomra

Záporokat hoz a hidegfront

Létrehozva
Szombaton észak felől megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakok lehetnek. Napközben több helyen előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar.
Kép
zivatar

Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Szombat délután 23 fok körül alakul a hőmérséklet térségünkben.

Vasárnap a napos időszakok mellett több helyen erőteljesebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Záporok, zivatarok elsősorban északon, északkeleten, valamint a Dunántúlon alakulhatnak ki.

Nyugaton néhol viharos széllökésekkel, jégesővel kísért hevesebb zivatarok is előfordulhatnak. Az északnyugati szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz.

Hajnalban 9-18, délután 27-30 fokot mérhetünk – írja előrejelzésében az Időkép.

Miskolc egész területén jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.