Ugrás a tartalomra

Kisvasúti nappal várták az érdeklődőket Lillafüreden

Létrehozva
Járműbemutatókkal, geotúrákkal és családi programokkal ünnepelték szombaton a Lillafüredi Kisvasút Napját a Park kitérőben.
Kép
lillafuredi_kisvasut_napja_20260530-ot_12.jpg
Ismerkedhettek a kisvasúttal, a Bükk geológiájával és még az erdőt is "megkóstolhatták". Fotó: Osztie Tibor

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által szervezett rendezvényen délelőtt 10 órától délután 4 óráig várták a családokat, a természetkedvelőket és a vasútbarátokat. Az esemény ezúttal rendhagyó helyszínen, közvetlenül Lillafüreden zajlott, ahol a látogatók több, a forgalomból ideiglenesen kivont vasúti járművet is megtekinthettek.

Kép
lillafuredi_kisvasut_napja_20260530-ot_21.jpg

A gyerekeket erdei iskolai foglalkozások és természetismereti programok várták. Az erdei iskola standján a látogatók különböző állatkoponyákat tekinthettek meg, valamint játékos természetismereti feladatokat is kipróbálhattak. A programok között terepasztal-bemutató is szerepelt, amely elsősorban a fiatalabb korosztály figyelmét kötötte le.

Kép
lillafuredi_kisvasut_napja_20260530-ot_15.jpg

Az idei rendezvény egyik újdonsága a lillafüredi alagútban szervezett geotúra volt. A résztvevőket kisvasúti személykocsival szállították az alagútba, ahol geológus szakvezetésével ismerhették meg a térség földtani múltját, az alagút kialakításának körülményeit, valamint a Bükk hegység geológiai érdekességeit.

Kép
lillafuredi_kisvasut_napja_20260530-ot_09.jpg

A helyszínen bemutatkozott az ÉSZAKERDŐ Gasztroexpressz szerelvénye is, amelyről és az erdei vasút különleges szolgáltatásairól szintén tájékozódhattak az érdeklődők. A látogatók információkat kaphattak a tematikus járatokról és az erdei vasút turisztikai kínálatáról is.

Kép
lillafuredi_kisvasut_napja_20260530-ot_03.jpg

A Lillafüredi Kisvasút Napját minden évben május utolsó szombatján rendezik meg. A hagyomány a kilencvenes évek végére nyúlik vissza, amikor a hazai kisvasutak megállapodtak arról, hogy mindegyik vonal saját ünnepnapot kap. A lillafüredi kisvasút esetében ez a május utolsó szombatja lett.

Kép
lillafuredi_kisvasut_napja_20260530-ot_06.jpg

A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a látogatókhoz az erdei vasutak világát, valamint bemutassa a Bükk természeti és földtani értékeit. Az egész napos programok ezúttal is lehetőséget adtak arra, hogy az érdeklődők a megszokottnál közelebbről ismerkedjenek meg a kisvasút működésével, az erdőgazdálkodás szerepével és a térség természeti kincseivel.

Kép
lillafuredi_kisvasut_napja_20260530-ot_18.jpg

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.