Ugrás a tartalomra

Fantasy-sztikus volt az első Miskolc-CON!

Létrehozva
Tömegek lepték el Miskolcot: az első Miskolc-CON hatalmas sikert aratott. A négyezer látogatót vonzó geekfesztiválon még egy 57 éves InuYasha-cosplayer és Loopy Farkas is feltűnt.
Kép
Miskolc-CON megnyitó
Hatalmas siker volt az első Miskolc-CON! Fotó: Osztie Tibor

Első alkalommal rendezték meg szombaton a Miskolc-CON-t, Kelet-Magyarország egyik legnagyobb geek-kulturális eseményét. Rengetegen látogattak el az eseményre. Az első tapasztalatokról és a folytatásról is kérdeztük a főszervezőt és ötletgazdát, Lichtenstein Raymondot.

Mint szervező, hogy láttad, minden úgy alakult, ahogy terveztétek?

Még annál is jobban! Az első pillanattól kezdve biztos voltam benne, hogy egy hiánypótló eseményt álmodtam meg. Sokan támogattak abban, hogy a vízióból valóság legyen, és a hosszú hetek során végigkövették, hogyan nőtte ki magát az ötlet egy valódi fesztivállá. Arra a tömegre viszont, amely már a megnyitónál összegyűlt, szinte senki sem számított. (Rajtam kívül.)

Hány előadó és hány látogató volt az eseményen?

Körülbelül 4000 látogató vett részt a rendezvényen. Két teremben párhuzamosan zajlott összesen 15 előadás és kerekasztal-beszélgetés, 25 előadó közreműködésével. Az egyik tetőteraszon egész nap Blood on the Clocktower szerepjáték folyt, két másik terasz pedig kilátóhelyként várta a vendégeket. A hivatalos megnyitó reggel 10 órakor volt, de már előtte tai chi- és shuffle dance-bemutatóval, valamint a rajzpályázat eredményhirdetésével indult a program. Összesen hét teremben mutatkozott be 21 helyi és távolabbról érkező közösség. A Gemeskút Társasjáték Klub programjain közel 100 fő vett részt, míg a ReGamEX x Bagszi és az Arena Gamer Bar gamer termében mintegy 500-an fordultak meg a nap során. A cosplayversenyt több mint 200 néző követte végig. Rengetegen voltak kíváncsiak A Vas Bandériuma és a Kagami-riú bemutatóira is. Nagy siker kísérte a Kóbor Trekkerek egész napos kiállítását.

Kép
Miskolc-CON megnyitó
Lichtenstein Raymond főszervező. Fotó: Osztie Tibor

A Miskolc-CON kellett Borsodnak, mint egy falat kenyér

Milyen visszajelzések érkeztek felétek?

Szinte kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptunk. Egy budapesti, országosan ismert geek közösségi szereplő úgy fogalmazott: „Ez a rendezvény annyira kellett Borsodnak, mint egy falat kenyér.” Az előadók, a fellépők, a látogatók és a 100 főnél is több árus is elégedetten távozott. Az érdeklődés mértéke minden várakozást felülmúlt. Ilyen nagy tömegre valóban kevesen számítottak.

Neked személy szerint mi volt a kedvenc részed?

A program díszvendége Fazekas Attila, a legnagyobb még élő magyar képregényalkotó volt. Vele Halmi Zsolt, több mint harminc képregény rajzolója készített életútinterjút. Számomra ez volt a rendezvény legmeghatóbb pillanata. A legizgalmasabb program ugyanakkor a cosplayverseny volt. A fiatal versenyzők mellett egy körülbelül 60 éves hölgy is jelmezbe öltözött, méghozzá InuYasha karaktereként, ami óriási sikert aratott. Emellett a 85 éves Piroska néni is ellátogatott a rendezvényre. Neki természetesen Loopy Farkas lett a kedvenc karaktere. A név kötelez.

Ennyi cosplayert még nem látott a megye, ami azt is mutatja, hogy óriási igény lenne a fiatalokat megcélózó hasonló programok iránt.

Mikor jön a következő Miskolc-CON?

Bár az első Miskolc-CON volt, az látszott, hogy a Tudomány és Technika Háza teljesen megtelt látogatókkal. Lesz folytatás?

Naná, hogy lesz! A folytatás biztos: egy év múlva tervezzük a II. Miskolc-CON megrendezését. Ennek és az azt követőnek a kivitelezésére ígéretet kaptunk Dr. Hajdú László úrtól, az épületet birtokló cégcsoport elnökétől, aki számos egyéb partner mellett az esemény fő támogatója volt.

Addig sem maradnak programok nélkül a geek kultúra rajongói, mert őszre és télre is készülünk olyan eseményekkel, amelyek reményeink szerint legalább ekkora érdeklődést váltanak majd ki. A Miskolc-CON csak a kezdet volt.

Preview Image
Miskolc-CON megnyitó. OSZTIE TIBOR GALÉRIÁJA.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.