Ugrás a tartalomra

Hidegfront hoz záporokat, zivatarokat

Létrehozva
Elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat többek között Borsod-Abaúj-Zemplén megyére is.
Kép

Szerdán nyugat felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet, beborul az ég a térségben, és esőre, záporokra, zivatarokra is számítani kell, helyenként hevesebb zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadás, illetve apróbb szemű jég kíséretében.

A déli, délnyugati, majd késő délutántól egyre inkább a nyugatira, északnyugatira forduló szelet kísérhetik élénk, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések. Napközben 26 fok körül alakul a hőmérséklet.

Elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki a Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. a várható záporok, zivatarok veszélye miatt – olvasható a HungaroMet oldalán.

Csütörtökön a Dunántúlon több napsütésre számíthatunk, de napközben fátyolfelhők szűrhetik a napfényt, a Dunától keletre viszont gyakran zavarhatják felhők a napsütést, és ott többfelé eső, zápor, zivatar is kialakulhat.

Keleten és nyugaton a déli, délnyugati, az ország középső harmadán pedig a nyugati, északnyugati szelet kísérhetik élénk, néhol erős széllökések.

Hajnalra 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet, majd délutánra 21 és 28 fok közé melegszik a levegő – írja előrejelzésében az Időkép.

Egész Miskolcon jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.