Ugrás a tartalomra

Kóddal és kötelező igazolványszámmal újultak meg a kombinált bérletek

Létrehozva
Erre a technológiai fejlesztésre azért volt szükség, mert a tarifaközösség keretében Miskolc közigazgatási határán belül a kombinált bérletekkel a helyközi járatokra is fel lehet szállni, és a helyközi autóbuszok fedélzeti validátorai ezt a kódot tudják beolvasni.
Kép
mvk_ujberlet.png
Kóddal működik az átszállás. Fotó: MVK

Fontos változás a napi utazási rutinban, hogy a helyközi buszokra való felszálláskor az MVK kombinált bérletet nem felmutatni kell, hanem a rajta található kódot az első ajtónál elhelyezett fedélzeti validátorral be kell olvastatni. Az MVK saját járatain egyelőre változatlan a rend, az utazási jogosultságot továbbra is a bérlet felmutatásával kell igazolni.

Ez a lépés szervesen kapcsolódik ahhoz, hogy kombinált bérletek megjelenésének módosításával egy időben áttérünk a bérletek igazolványszámmal együtt történő értékesítésére. Így a megújult külalak mellett immár kötelező az igazolványszám megadása is a vásárláskor.

A tarifaközösség legfontosabb szabályai és kedvezményei

A miskolci tarifaközösségi megállapodást az akkori Építési és Közlekedési Minisztérium, a MÁV-csoport és Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata (az MVK Zrt. bevonásával) kötötte meg. Az MVK valamennyi járatán – beleértve a Felsőzsolcára közlekedő 7-es busz teljes vonalát is – érvényesek a MÁV-csoport országbérletei és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyebérletek. A kölcsönösség jegyében pedig az MVK kombinált bérleteivel a MÁV-csoport helyközi buszaira és vonataira is fel lehet szállni Miskolcon belül.

A rendszer legnagyobb nyertesei az ingázók, a felsőzsolcai utasok, akiknek kettő helyett elegendő egy bérletet váltaniuk, valamint a 14 év feletti diákok és a 65 év alatti nyugdíjasok, akik a kedvezményes vármegyebérlettel mindössze 945 forintért utazhatnak mindkét társaság járatain, havonta akár több tízezer forintot megtakarítva a családoknak. Emellett Miskolcon belül is minden 14 év alatti gyermek számára teljesen díjmentessé vált a helyi közösségi közlekedés, amely a jogosultságot igazoló okmánnyal vehető igénybe. A bérletvásárlás is egyszerűbbé vált: az MVK pénztáraiban elérhetők a vármegyebérletek, a MÁV értékesítési csatornáin pedig a helyi teljesárú MVK-bérletek is megvásárolhatók.

A zökkenőmentes utazás érdekében a helyközi járatokon is figyeljenek az utasok a kódok érvényesítésére - figyelmeztet az MVK.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.