Ugrás a tartalomra

Felhős, kissé szeles időnk lesz ma

Létrehozva
Pénteken egy hidegfront hatására erősebben megnövekszik a felhőzet a térségben, csak kevés helyen számíthatunk hosszabb napos időszakokra.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Számottevő csapadék nem várható, csak néhol alakulhat ki egy-egy jelentéktelen zápor. Napközben sokfelé megélénkül a nyugati, délnyugati szél. Hajnalra többfelé pára, köd képződhet. Kora reggel 16, délután pedig 26 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az idokep.hu.

Orvosmeteorológia

Pénteken az ország nagy részén hidegfronti hatás érvényesül, emiatt fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt jelentkezhetnek. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat. Ugyanakkor a melegebb alföldi tájakon még a nyári meleg okozhat tompaságot, fáradékonyságot, dekoncentráltságot, esetleg migrénes fejfájást. A felhősebb időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk. A fülledtebb idő miatt nehézlégzés, légszomj és rosszullét is jelentkezhet. A záporok környezetében felerősödhetnek az asztmások és a pollenallergiások panaszai, így ők lehetőleg ebben az időszakban tartózkodjanak zárt térben! A csapadékosabb, szelesebb tájakon romlik hő- és komfortérzetünk. Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között a naposabb tájakon és időszakokban erős fokozatot érhet el, ezért fordítsunk kellő figyelmet bőrünk védelmére! Erősítsük immunrendszerünket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Pénteken helyenként kisebb eső, futó zápor kialakulhat, így a közlekedők vizes, csúszós útszakaszokkal is találkozhatnak. A záporokban hirtelen lecsökkenhet a látótávolság. A déli, délnyugati szél egyre többfelé északnyugatira fordul, melyet élénk, erős széllökések kísérhetnek, emiatt romolhat a járművek menetstabilitása. Hajnalban, kora reggel északon és északkeleten átmenetileg pára, köd okozhat korlátozott látási viszonyokat. A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Az aktuális levegőminőségről friss információ a pmmonitoring.hu oldalon található.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.