Ugrás a tartalomra

Fagyival és közös élményekkel várták a családokat a Jókai lakótelepen

Létrehozva
Megtelt családokkal szombaton a Jókai lakótelep, ahol hagyományos gyermeknapi rendezvénnyel készültek a környéken élőknek. A gyerekeket játékok, szuperhős-bemutató és fagylalt is várta.
Preview Image
Gyermekprogramok a Jókai lakótelepen. Mocsári László képgalériája

Az esemény már évek óta része a lakótelep közösségi életének, és idén is sok család látogatott ki a programokra. A gyerekeket ugrálóvár, óriáscsúszda, mászófal és arcfestés várta, a területet pedig egész délelőtt gyerekzsivaj töltötte meg.

Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő elmondta, fontosnak tartotta, hogy folytassa azt a hagyományt, amelyet elődei is életben tartottak.
– Ez már hagyomány a Jókai lakótelepen. Az elődeim is megszervezték, én pedig szerettem volna továbbvinni ezt a kezdeményezést. A gyermeknaphoz kapcsolódva olyan programot szerettünk volna létrehozni, ahol a gyerekek és a szülők is kikapcsolódhatnak, együtt tölthetnek néhány kellemes órát – fogalmazott.

Kép
fotó: Mocsári László
Matiscsák Éva alpolgármester és Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő szuperhősök társaságában. Fotók: Mocsári László

A képviselő hozzátette, hogy minden évben igyekeznek valamilyen meglepetéssel készülni a résztvevőknek. Idén minden érkező gyermeket egy gombóc fagylalttal vendégeltek meg, amely a meleg időben különösen népszerűnek bizonyult.

A délelőtt egyik legnagyobb sikere a Pókemberrel érkező cosplay szuperhős-show volt. Az interaktív műsor során a gyerekek nemcsak nézői, hanem aktív résztvevői is lehettek az előadásnak, ami sok mosolyt csalt az arcokra.
– A gyerekek és a szülők is nagyon szeretik ezt a programot, ezért hívtuk meg ismét a fellépőket. Fontos volt, hogy egy vidám, közös élményt adjunk a családoknak – mondta Szécsényi Marianna.

Kép
Vakáció a Jókai lakótelepen
Pókember elemében van

A rendezvény során sokan beszélgettek, ismerősök találkoztak egymással, a gyerekek pedig önfeledten játszottak a különböző programhelyszíneken. A szervezők szerint éppen ez adja a program igazi értékét: nem csupán a szórakozási lehetőségek, hanem az a közösségi élmény, amely évről évre összehozza a Jókai lakótelepen élő családokat.

A délelőtt végére a gyerekek élményekkel, a kezükben fagylalttal, a szülők pedig egy kellemes közösségi program emlékével térhettek haza.

Kép
Vakáció a Jókai lakótelepen
Az elmaradhatatlan fagylalt

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.