Ugrás a tartalomra

Táncgálával zárta a tanévet a Grand Dance

Létrehozva
Megtelt a Művészetek Háza vasárnap délután, amikor tizennegyedik alkalommal rendezte meg évzáró táncgáláját a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület. A színpadon a legkisebbektől a felnőttekig közel 130 növendék mutatkozott be, a koreográfiák pedig nemcsak a táncosok tehetségét, hanem egy egész tanév munkáját is megidézték.
Kép
Grand Dance XIV. Táncgála
Grand Dance XIV. Táncgála. Fotó: Horváth Csongor

A Grand Dance életében hagyomány, hogy az évadot közös gálaműsorral zárják. Ilyenkor a közönség egyetlen délután alatt kaphat képet mindarról, amivel a növendékek hónapokon át készültek. A műsorban helyet kaptak a versenyeken is bemutatott koreográfiák, de olyan produkciók is színpadra kerültek, amelyek kifejezetten erre az alkalomra készültek.

Az egyesületben a négyéves gyermekektől egészen a szenior korosztályig tanulnak táncosok. A klasszikus balettől a modern és kortárs táncon át a hip-hopig és az esztétikus gimnasztikáig számos műfaj képviseltette magát a színpadon, jól érzékeltetve az egyesület sokszínűségét.

A gála azonban nem csupán a fellépésekről szólt. Az évzáró műsor során felidézték a tanév legfontosabb eseményeit, versenyeredményeit, valamint köszöntötték azokat a növendékeket és oktatókat is, akik immár tíz éve tagjai a Grand Dance közösségének. A gyerekek emléklapot és érmet vehettek át, a jubileumukat ünneplők pedig külön elismerésben részesültek.

Kép
Grand Dance XIV. Táncgála

Az idei évad különösen sikeresnek bizonyult az egyesület számára. Miskolc városnapja alkalmából csapatkategóriában elnyerték az Év sportolója díjat, emellett számos versenyen értek el kiemelkedő eredményeket.

Lőrincz Krisztina, az egyesület elnöke és vezetője szerint ezek a sikerek csak közös összefogással születhettek meg.

– Mindenkinek nagy-nagy köszönet jár, akár a szülőknek, akár a gyerekeknek, akár az oktatóknak, hiszen mindenkinek száz százalékos munkát kellett ebbe a tanévbe belefektetni – fogalmazott.

A tanév ugyan lezárult, a munka azonban nem ér véget. A Grand Dance növendékeire még Európa-bajnokság és két világbajnokság vár, a nyári hónapokban pedig táborokkal folytatódik az egyesület élete.

A gála méltó lezárása volt a tanévnek, miközben azt is megmutatta, hogy a Grand Dance számára a nyári hónapok sem a pihenésről, hanem az újabb célokról és kihívásokról szólnak.

Preview Image
Grand Dance XIV. Táncgála. Horváth Csongor galériája.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.