Ugrás a tartalomra

Bajnoki címmel tértek haza a miskolci mazsorettek

Létrehozva
Magyar Mazsorett Bajnokságot szervezett a Magyar Majorette Sportszövetség május végén. A miskolci mazsorettek magyar bajnokok lettek.
Kép
Magyar Majorette Sportszövetség

Magyar Mazsorett Bajnokságot rendeztek a Magyar Majorette Sportszövetség szervezésében május 30–31-én Mosonmagyaróváron.

A sportág legmagasabb szintű országos versenyén a Premier Alapfokú Művészeti Iskola és a Miskolci Kulturális Központ fenntartásában működő Miskolci Mazsorett Sportegyesületet három csoport képviselte a rangos megmérettetésen.

A miskolci lányok kadett, junior és senior korcsoportban összesen 22 produkcióval léptek a zsűri elé, és kiemelkedő eredményekkel tértek haza. Mindhárom korosztályban magyar bajnoki címet szereztek, ezzel kvalifikálták magukat a világbajnokságra, amelyet augusztus végén Lengyelországban rendeznek meg.

A lányok és edzőik – Dudás Ágnes, Kócziné-Rózsa Ildikó, Kovács-Mogyorós Zsuzsanna, valamint asszisztensük, Spisák Dorina – munkája, továbbá a szülők és a fenntartók támogatása nélkül nem születhettek volna meg ezek a kiemelkedő eredmények.

Eredmények:

  • M-Bat Junior Team Stage – 1. helyezés, magyar bajnok
  • M-Flag Junior Team – 1. helyezés, magyar bajnok
  • T-Bat Senior Team – 1. helyezés, magyar bajnok
  • M-Bat Cadet Team Stage – arany minősítés
  • M-Flag Senior Team – arany minősítés
  • M-Bat Cadet Mini Formáció (Iglóvári Katalin, Kovács Lilla, Ruszka Bianka, Szoták Réka, Varga Panna, Vostenák Jázmin) – 1. helyezés, magyar bajnok
  • M-Bat Junior Mini Formáció (Kalayci Deniz, Koren Léna, Márton Zoé, Rácz Dorka, Ronyecz Lili) – 1. helyezés, magyar bajnok
  • Vostenák Virág – M 2Bat Junior Solo – 1. helyezés, magyar bajnok
  • Vostenák Virág – Virtuozitás különdíj
  • Vostenák Virág – M-Bat Junior Solo – 1. helyezés, magyar bajnok
  • Rácz Dorka – M-Bat Junior Solo – 2. helyezés
  • Koren Léna – M-Bat Junior Solo – 3. helyezés
  • Molnár Panka Sára – M-Mace Senior Solo – 1. helyezés, magyar bajnok
  • Trajcsik Lara, Veres Csenge Róza – M-Bat Junior duó/trió – 1. helyezés, magyar bajnok
  • Koren Léna, Rácz Dorka – M-Bat Junior duó/trió – 2. helyezés
  • Tóth Blanka – UI Bat Cadet Solo – 1. helyezés
  • Gánóczy Kinga – T-Bat Senior Solo – 2. helyezés
  • Balogh Viktória, Gáspár Marianna – T-Bat Senior duó/trió – 2. helyezés
  • Vostenák Jázmin – M-Bat Cadet Solo – 3. helyezés
  • M-Bat Senior Mini Formáció (Balogh Viktória, Bodnár Sára, Gánóczy Kinga, Gáspár Marianna, Molnár Panka Sára, Orbán Melissza, Szatmári Janka) – 3. helyezés
  • Nagy Norina – M-Pom Cadet Solo – 5. helyezés
  • Molnár Panka Sára – M-Bat Senior Solo – 5. helyezés
  • Németh Petra – M-Bat Senior Solo – 10. helyezés

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.