Ugrás a tartalomra

Diósgyőri vár, Barlangfürdő és libegő – kormányzati szereplővel egyeztetett Miskolc polgármestere

Létrehozva
Szerdán újabb kormányzati egyeztetés volt Budapesten.
Kép
diosgyori_var_csonka_torony_teto_260529_epkar_facebook1.jpg
Forrás: Facebook/Épkar Zrt.

Szemerey Samuval, a Tisza-kormány építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkárával egyeztetett szerdán Miskolc polgármestere. Tóth-Szántai József – ahogy erre a szerda kora esti lakossági fórumon is utalást tett – mások mellett a Miskolctapolcai Barlangfürdő ügye is terítékre került.

Átvettük a diósgyőri vár felújításával kapcsolatos kérdéseket, az előző kormány által megígért, de nem folyósított finanszírozási részeket, a Miskolctapolcai Barlangfürdő rekonstrukciójának státuszát és finanszírozását, a TOP+ és a Bükk Városa Program egyes elemeit, valamint a belvárost az Avas tetővel összekötő kötélpályás projektet is

– tájékoztatott most posztjában a városvezető.

Hozzátette: a megbeszélésen szó esett a fejlesztésekhez kapcsolódó támogatási és együttműködési lehetőségekről is, arról, hogy az egyes fejlesztésekben hogyan működik majd együtt a város és a kormányzat.

– Ez nem az első ilyen egyeztetés volt, és nem is az utolsó, mert ezek mind olyan ügyek, amelyekben folyamatos párbeszédre van szükség. Ezek mind olyan ügyek, amelyekért nap mint nap dolgozunk, és tegnap egy újabb lépessel kerültünk közelebb a megvalósításukhoz – hangoztatta Tóth-Szántai József.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.