Ugrás a tartalomra

Közös felelősség a komfortosabb utazásért

Létrehozva
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.
Kép
Minap-archív fotó: Mocsári László

A tartós hőség mindannyiunk szervezetét megviseli, és a megszokottnál is nagyobb türelmet, rugalmasságot kíván tőlünk – különösen a közösségi közlekedést igénybe véve.

– Az MVK Zrt. számára kiemelten fontos utasai biztonsága és kényelme, ezért a jelenlegi rendkívüli időjárási körülmények között is mindent megteszünk a járművek hűtéséért – hangsúlyozzák hétfőn kiadott közleményükben.

A közlekedési társaság tájékoztatást adott ki a klímaberendezések működésének technikai korlátairól, és bemutatták azokat a gyakorlati lépéseket, amelyekkel „közösen tehetjük elviselhetőbbé” a nyári utazásokat.

Kiemelték: a járműflotta felkészítése a nyári időszakra megtörtént. Valamennyi villamos légkondicionáló berendezéssel felszerelt, az autóbuszok esetében pedig a napi menetrendi tervezés során – a rendelkezésre álló kapacitások függvényében – elsődlegesen a klímával rendelkező járműveket adják ki a forgalomba.

– Fontos azonban látni a fizikai és technikai realitásokat: a városi tömegközlekedés sajátossága, hogy a járművek néhány száz méterenként megállnak a megállóhelyeken. A sűrű és elkerülhetetlen ajtónyitások következtében a beáramló forró levegő miatt a klímaberendezések sajnos nem képesek olyan hatásfokkal működni, mint egy személyautóban vagy egy zárt irodában. A kinti 35 fok feletti csúcshőmérséklet mellett a folyamatos ajtónyitás drasztikusan rontja a belső hűtés hatékonyságát, és előfordulhat, hogy a berendezések a maximális teljesítmény mellett sem tudják a megszokott hűvös érzetet biztosítani. Ráadásul a rendkívüli, extrém hőségben a klímaberendezések elektronikai védelmi rendszere – a saját biztonsága és a végzetes meghibásodások elkerülése érdekében – egy bizonyos hőfok felett automatikusan le is kapcsolhat – részletezik.

Kizárólag olyan járművek vesznek részt a miskolci forgalomban – folytatódik a közlemény –, amelyek ablakai nyithatók. Ha az utazási feltételeket úgy látják jónak, és szükségét érzik a légmozgásnak, természetesen van lehetőség az ablakok kinyitására.

– Ugyanakkor nyomatékosan szeretnénk felhívni a figyelmet egy fontos összefüggésre: amennyiben az adott járművön működik a klímaberendezés, a nyitott ablakokon beáramló menetszél teljesen semlegesíti a rendszer működését, így a klíma egyáltalán nem tud hatékonyan hűteni. Kérjük Önöket, hogy mérlegeljék ezt, és működő légkondicionálás mellett lehetőség szerint tartsák zárva az ablakokat a közös komfort érdekében – figyelmeztetnek.

Végül a rendkívüli melegben az alábbi óvintézkedések betartását javasolják:

  • mindig legyen Önöknél elegendő folyadék
  • Ha utazás közben bárki rosszullétet tapasztal magán vagy utastársán, haladéktalanul jelezze a járművezetőnek a legközelebbi megállóban
  • Mutassunk fokozott empátiát az idősebbek, a kisgyermekesek és a kismamák irányába – adjuk át a helyünket, ha szükséges.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.