Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása

Létrehozva
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Kép
avasi_kilato_megallo_36_busz_mvk.jpg

Kedd reggel lezárták a közúti forgalom elől az avasi Pattantyús utcát, csak az MVK Zrt. autóbuszai használhatják forgalomirányító közlekedési lámpa irányítása mellett. A közlekedési társaság azt is közölte, hogy az Avasi kilátó végállomásról induló, valamint a külső megállóhelyet használó járatok belváros irányú megállóhelyet a Mendikás dűlőn alakították ki.

A májusban megkezdett útfelújítás középpontjában a Szentgyörgy út és a Klapka György utca osztott pályás, 2x2 sávos szakaszának, valamint ennek folytatásaként a Pattantyús Ábrahám Géza utca 2x1 sávos részének burkolatfelújítása áll.

Összesen hat buszmegállót, kilenc buszöblöt és huszonegy gyalogátkelőhelyet korszerűsítenek és akadálymentesítenek. Emellett a Pattantyús Ábrahám Géza utca mentén található járdák burkolata is megújul. A projekt részeként megtörténnek a szükséges közműkiváltások, valamint a meglévő közművek védelmének biztosítása is.

Teljes útzár a Pattantyúson

A teljes útzárra azért van szükség, mert a közművek az út közepén húzódnak, így a munkák félpályás forgalomterelés mellett nem végezhetők el. A kivitelezés során nem csupán az útburkolat újul meg, hanem gyakorlatilag új útpálya-alap épül ezen a szakaszon.

A munkát a nyári tanítási szünet idejére időzítették, hogy azok a lehető legkisebb mértékben befolyásolják az iskola környékének forgalmát és a családok mindennapjait.

A kivitelezés ideje alatt az útszakaszt kizárólag az MVK Zrt. autóbuszai használhatják, jelzőlámpás forgalomirányítás mellett, biztosítva a végállomás megközelítését. Az érintett autóbusz-megállókat ideiglenesen áthelyezték, ezért a közösségi közlekedésben kisebb késések előfordulhatnak.

Teljesen új alap épül

Ezen a szakaszon most olyan munka kezdődött, amit nem lehetett félmegoldásokkal elintézni. Nem kátyúzás zajlik. Nem egy kisebb javítás. Gyakorlatilag teljesen új alap épül az út alá

írta keddi posztjában Miskolc polgármestere.

Tóth-Szántai József közölte: megérti, hogy sokan bosszankodnak amiatt, hogy megváltozott a megszokott útvonal, azonban arra is figyeltek, hogy a munkák a lehető legkevesebb embert érintsék: az érintett általános iskolával egyeztetve a kivitelezést a nyári szünet idejére időzítették, amikor jóval kisebb a forgalom, így nem nehezíti a családok mindennapjait.

Tudom, hogy ez most türelmet kér mindenkitől, de ezt a munkát nem lehetett tovább halogatni. Ha már hozzányúlunk ehhez az útszakaszhoz, akkor úgy csináljuk meg, hogy hosszú évekre megoldást jelentsen. Augusztus végére egy teljesen megújult útszakaszt vehetünk birtokba

– zárta posztjában Tóth-Szántai József.

Torlódásokra kell számítani

Miskolc önkormányzata keddi közleményében arra kéri a közlekedőket, hogy lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat, és fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett területen.

Az Avasra közlekedőknek jelentős forgalomkorlátozásra, torlódásokra és hosszabb menetidőre kell számítaniuk. A kivitelezés várhatóan augusztus 31-éig tart.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.