Ugrás a tartalomra

A város több pontján forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani

Létrehozva
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása. Továbbá a Pattantyús utcát lezárták a közúti forgalom elől.
Kép
Közlekedési Információk. Fotó: Miskolci Városgazda Facebook
Fotó: Miskolci Városgazda Facebook

A Miskolci Városgazda tájékoztatása szerint a következő munkálatokat végzik csütörtök reggel a városban:

Június 30-tól a Pattantyús utcát lezárták a közúti forgalom elől. Az útszakaszt kizárólag az MVK Zrt. autóbuszai használhatják, forgalomirányító közlekedési lámpa irányítása mellett.

Kérik a gépjárművezetőket, hogy fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek, valamint a kihelyezett ideiglenes forgalomtechnikai jelzéseket maradéktalanul vegyék figyelembe.

Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása. A munkálatok az alábbi útszakaszokat érintik:

  • Szentgyörgy út: a Miskolctapolcai utca és a Gesztenyés utca közötti szakasz jobb oldala,
  • Szentgyörgy út: a Szilvás utca és a Mednyánszky utca közötti szakasz bal oldala,
  • Klapka György utca: a Kölcsey utca és a Pattantyús utca közötti szakasz jobb oldala.

A kivitelezés ideje alatt forgalomkorlátozásokra, sávszűkítésekre kell számítani.
Kérik a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek.

A városban közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok zajlanak az alábbi helyszíneken: Aulich Lajos u. 36., Ács u. 5., Balassi Bálint u. 10/a, Balassi Bálint u. – Sütő János u. kereszteződés, Barcsay Ábrahám u. 6., Bartók Béla u. 53., Bartók Béla u. 115., Bábonyibérc sor 23., Bánya u. 7., Blaskovics László u. 7., Bokréta u. 1., Csabai kapu OMV benzinkút, Eszterházy Antal u. 15., Eszterházy Antal u. – Vezér u. kereszteződés, Fonoda u. 1., Gagarin u. 8., Garbai Sándor u. 1.,Gyula u. 31., Görömbölyi u. 31., Görögszőlő u. 30., Haladás u. 31., Honvéd u. 12., Honszerző u. – Erdő sor kereszteződés, Huba u. 48–50., Illyés Gyula u. 24., Isaszeg u. 7/A., János u. 46., József u. – Andor u. kereszteződés, Kaffka Margit u. 32., Király u. 2., Kis-Hunyad u. 31., Kis-Hunyad u. 55., Kiss tábornok út 30. – 10-es posta előtt, Láditelep u. 2., Lázár Vilmos u. 1., Lórántffy Zsuzsanna u. 45., Maros u. 28–30., Mányoki Ádám u. 1., Medgyessy Ferenc u. 10., Mikes Kelemen u. 28., Nagyváradi u. 6–8., Puskás Tivadar u. 5., Szarkahegy u. 2., Schweidel József u. 10., Soltész Nagy Kálmán u. 36., Soltész Nagy Kálmán u. 44., Sütő János u. 26., Szentistványi u. 33., Szentpéteri kapu 81., Szentpéteri kapu 101., Telepy György u. 26., Váltó u. 23., Zrínyi Ilona u. 43., Zrínyi Ilona u. 45.

A munkavégzések ideje alatt arra kérjük a közlekedőket, hogy:

  • figyeljék a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket,
  • tartsák be a sebességkorlátozásokat,
  • és ügyeljenek a munkaterületen dolgozók, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságára.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.