Ugrás a tartalomra

Aktuális közlekedési helyzet Miskolcon

Létrehozva
A Pattantyús utca lezárása, az Avas főútjának felújítása, valamint számos városrészt érintő közterület-bontási és hibaelhárítási munkák miatt Miskolc több pontján kell forgalomkorlátozásokra és hosszabb menetidőre számítani.
Kép
Útfelújítás az Avason
Útfelújítás az Avason. Fotó: Mocsári László

Közlekedési információk Miskolcról

A Pattantyús utcát lezárták a közúti forgalom elől. Az útszakaszt kizárólag az MVK Zrt. autóbuszai használhatják, forgalomirányító közlekedési lámpa irányítása mellett.

A forgalomkorlátozásra Miskolc város útfelújítási programjának részeként kerül sor, amelynek keretében folytatódik az Avas főútjának teljes körű felújítása.

A jelenlegi ütemben az alábbi útszakaszokat érintik a kivitelezési munkák:

  • Szentgyörgy út: a Miskolctapolcai utca és a Gesztenyés utca közötti szakasz jobb oldala,
  • Szentgyörgy út: a Szilvás utca és a Mednyánszky utca közötti szakasz bal oldala,
  • Klapka György utca: a Kölcsey utca és a Pattantyús utca közötti szakasz jobb oldala.

A kivitelezés időtartama alatt az érintett területeken forgalomkorlátozásokra, sávszűkítésekre, valamint megnövekedett menetidőre kell számítani.

Közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok Miskolcon

A városban közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok zajlanak Bacsinszky u. 114., Balassi B. u. 10/A., Balassi B. u. – Sütő J. u. kereszteződés, Balaton u. 46., Barcsai u. 6., Barkóczy F. u. 25., Bartók Béla u. 53., Bartók Béla u. 115., Baráthegyalja u. 17., Bábonyibérc sor 3., Bábonyibérc sor 23., Bánya u. 7., Blaskovics L. u. 7., Budai József u. 60., Csabai kapu – OMV benzinkút, Eszterházy u. – Vezér u. kereszteződés, Fonoda u. 1., Garbai S. u. 1., Gálffy Ignác u. 2., Görömbölyi u. 31., Görögszőlő u. 30., Haladás u. 31., Hegyalja u. 117., Honszerző u. – Erdő sor kereszteződés, Honszerző u. – Farbaky u. kereszteződés, Illyés Gyula u. 24., Isaszeg u. 7/A., János u. 46., János u. 57., József u. – Andor u. kereszteződés, Kaffka u. 32., Király u. 2., Kis-Hunyad u. 31., Kiss tábornok út 30. – 10-es posta előtt, Latabár Endre u. 16–18., Lauday J. u. 16., Lauday J. u. – Dalárda u. kereszteződés, Láditelep u. 2., Lázár V. u. 1., Liszkay G. u. 18., Lovarda u. 4–6., Lórántffy u. 45., Maros u. 28–30., Mányoki Á. u. 1., Medgyessy F. u. 10., Mérnök u. 2., Mikes K. u. 28., Puskás Tivadar u. 5., Sas u. 16., Schweidel J. u. 10., Soltész Nagy Kálmán u. 36., Soltész Nagy Kálmán u. 44., Soltész Nagy Kálmán u. 52., Sütő J. u. 26., Szarkahegy u. 2., Szeles u. – taxiállomásnál, Szentistványi u. 10., Szentistványi u. 33., Szentpéteri kapu 101., Szentgyörgy u. 25., Szrogh Sámuel u. 42., Temető alja u. 1., Telepy Gy. u. 26., Vizirózsa u. 14., Zrínyi I. u. 43., Zrínyi I. u. 45.

A munkavégzések ideje alatt arra kérik a közlekedőket, hogy:

  • figyeljék a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket,
  • tartsák be a sebességkorlátozásokat,
  • és ügyeljenek a munkaterületen dolgozók, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságára.

Közúti közlekedési balesetről nincs információ - írta a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.