Ugrás a tartalomra

Kisfilmes pályázatot hirdet diákoknak a CineFest

Létrehozva
A 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szervezői a programok mellett a fiatal alkotókat is megszólítják: kisfilmes pályázatot hirdettek középiskolás és egyetemista diákok számára.

A pályázatra 14 és 24 év közötti magyar diákok, illetve diákokból álló alkotócsoportok jelentkezhetnek műfaji megkötés nélküli, 2024. január 1. után készült alkotásokkal. Az idei téma „Veszélyek az online térben!”, amelynek keretében a pályázók a gyermekek és fiatalok médiahasználatához kapcsolódó veszélyes vagy ártalmas jelenségeket, azok okait, valamint a felhasználói szokásokat és attitűdöket mutathatják be.

A filmek bármilyen technikával elkészíthetők – legyen szó kameráról, mobiltelefonról vagy táblagépről –, hosszuknak pedig 30 másodperc és 3 perc között kell lennie.

A nevezési határidő 2026. augusztus 20., a jelentkezés és a részletes pályázati kiírás a CineFest honlapján érhető el.

A legjobb alkotásokat szakmai zsűri értékeli. A fődíjas film készítői 250 ezer forint, a második helyezett 150 ezer forint, a harmadik helyezett pedig 100 ezer forint pénzjutalomban részesül. A díjakat szeptember 12-én, a fesztivál zárógáláján adják át. A pályázat együttműködő partnere a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

A több mint húszéves múltra visszatekintő CineFest indulása óta kiemelt figyelmet fordít a fiatal filmesek támogatására. Az idei fesztiválon a közönség négy kategóriában – Nagyjátékfilm, CineDocs, Kitekintő és CineNewWave – tekintheti meg az alkotásokat. A szervezők idén is premierfilmekkel, sztárvendégekkel, szakmai programokkal, könyvbemutatókkal és kísérőrendezvényekkel készülnek.

Kép
Cinefest

A 22. CineFest szeptember 4-én kezdődik, idén is az év legjobb, legizgalmasabb premierjeivel, sztárvendégekkel, szakmai programokkal, könyvbemutatókkal és bulikkal.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.